Betegeknek

Bevezetés
Minőség története
Mit értünk minőségen az egészségügyben?
A minőség dimenziói a betegek szempontjából
Betegjogok
Az egészségügyi adatok minőségének kérdései
Mi a minőségirányítási rendszer és miért fontos ez a betegeknek?
Az emberek különbözőek. Hogyan lehet standardizálni az ellátásukat?
Bizonyítékokon alapuló ellátás
Betegelégedettségi vizsgálatok
Betegpanasz-kivizsgálás szabályai
A beteg kötelezettsége
Az orvos jogai

Bevezetés
Rádióban, televízióban egyre többször hangzik el egy bűvös szó: minőség. Az újságolvasó ember egyre többször olvashat arról, hogy valamelyik egészségügyi intézményünk ISO szerint tanúsítást kapott. Az egészségügyi intézmények falán – pl. a betegváróban – egyre gyakrabban lehet találkozni az intézmény „Minőségpolitikai nyilatkozat”-ával, melyben a vezetők kinyilatkoztatják elkötelezettségüket a minőségfejlesztés mellett. Mindennapi gyógyítás részévé vált – sajnos időnként formálissá is – egy nyomtatvány aláíratása, melyben a várható beavatkozásokat, műtéteket, vagy a várható szövődményekről tájékoztatják a betegeket vagy úgynevezett betegelégedettségi kérdőív kitöltését kérik.
De milyen célokat szolgálnak ezek a tájékoztatók, mire jó a betegelégedettségi vizsgálat és egyáltalán mit is értsünk minőségen vagy minőségfejlesztésen és minőségbiztosításon az egészségügyben és milyen jogai vannak a betegeknek? A minőség csak szakmai feladat, csak az egészségügyben dolgozók ügye, csak ők javíthatnak az egészségügy állapotán vagy a hétköznapi emberek is, maguk a betegek is?

A minőség valójában nem új koncepció az egészségügyben sem. Az egészségügyben a minőség elvárt szintje olyan követelmény, amelynek évezredes múltra tekint vissza és mindig is az erkölcsi, szakmai hitvallás meghatározó eleme volt. Az egészségügyi ellátás és annak a minőségéért érzett felelősség egyidős.

Már Hammurabi törvényei között, az ősi egyiptomi, kínai, japán orvoslásban, de különösen az ókori görög és római orvoslásban már megtalálhatók a minőségbiztosítás elemei és az orvostudomány fejlődését követve egyre gyakrabban találkozunk olyan szemlélettel és gondolatokkal, amelyekből a mai értelemben vett minőségi ellátás komponensei gyökereznek.

►Lásd: A minőség története

 

Mit értünk minőségen az egészségügyben?
A minőség fogalmát az egészségügyben már többen értelmezték. A megfogalmazásban eltérések lehetnek aszerint, hogy az egészségügy szereplő közül melyik csoport szempontjai kerülnek kiemelésre:

• a minőség a betegek számára elsősorban érzékenységet, kedvességet és a tünetektől való megszabadulást, illetve a funkciók növekedését jelenti
• a minőség az egészségügyi ellátásban dolgozók számára elsősorban a technikai készségeket, az ellátásban meglévő szabadságot és a kívánt eredményt jelenti
• a minőség a finanszírozó számára elsősorban és leginkább a hatékonyságot és megtakarítást jelenti.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban a következőképpen határozta meg a minőség fogalmát: „Kiváló minőségű az az egészségügyi ellátás, amely a tudományos ismeretek és a rendelkezésre álló erőforrások figyelembevételével megfelel a jótékony hatás maximálása és az egészségkárosító kockázat minimalizálása iránt támasztott elvárásoknak.”
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Minőségügyi Munkacsoportjának véleményéve szerint a minőségnek legalább a következő négy vonatkozásának kell meglennie:

•  teljesítmény (technikai minőség)
• felhasznált erőforrások (közgazdasági hatékonyság)
• rizikó menedzsment (a szolgáltatáshoz kapcsolódó károsodás, ártalom vagy betegség meghatározása és elkerülése)
• beteg (vagy ügyfél, vagy felhasználói) megelégedettség.

A betegeket legjobban érintő szempontok szerint a minőségnek következő fontosabb dimenziói vannak az egészségügyben:

• esélyegyenlőség,
• igényeknek való megfelelőség,
• elfogadhatóság,
• hatékonyság és hatásosság,
• biztonság,
• a betegek bevonása,
• megfelelő információ,
• választás lehetőség.

 

A minőség dimenziói a betegek szempontjából
Esélyegyenlőség, igazságosság
A szükséglettel összhangban levő szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlő esélyének biztosítása tekintet nélkül a betegnek a társadalmi-gazdasági hierarchiában elfoglalt helyzetére. Hozzájutnak az emberek a kezeléshez, mikor szükségük van rá? Van példa a szolgáltatásnyújtás meghatározható korlátjára – távolság, fizetésképtelenség, várólisták, vagy várakozási idők - vagy a szolgáltatás egyértelmű szüneteltetésére?
 Igazságos lehet, ha mindenkinek egyformán juttatunk valamiből, vagy mindenkinek a szükséglete szerint juttatunk a közös javakból vagy mindenki számára a társadalmilag elfogadható minimumot biztosítjuk.  A horizontális igazságosság azt jelenti, hogy mindenki, aki hasonló problémában (betegségben) szenved, egyforma ellátást kell kapnia.  A függőleges igazságosság (vertikális igazságosság) szerint a különböző betegségben, vagy ugyanazon betegség eltérő súlyossági fokában szenvedők eltérő bánásmódban kell részesüljenek.

Igényeknek való megfelelőség
Az egészségügyi ellátás megfelelő, ha az egészségi állapotban várt javulás (például a várható élettartam meghosszabbodása, a fájdalom megszűnése, az aggódás csökkenése, a funkcionális képességek javulása) olyan mértékben meghaladja a várható negatív következményeket (például halálozás, a beavatkozástól való félelem, a beavatkozás által előidézett fájdalom, a munkából kiesett idő), hogy a beavatkozást érdemes elvégezni. Nem megfelelő ellátás is lehet eredményes és hatékony, például ha fölöslegesen végeznek vakbél-műtétet vagy invazív vizsgálatot. Ebben az esetben a betegnél a célt elérték, hiszen a vakbelet eltávolították, illetve szövettani vizsgálatra mintát sikerült venni.
A betegeknek okozott ártalom mellett a nem megfelelő egészségügyi ellátás a szakemberek és felszerelés indokolatlanul túlzott igénybevételét, vagy a szakemberek és felszerelés indokolatlanul alacsony kihasználtságát egyaránt okozhatja.

Elfogadhatóság
Az ellátás minőségét az elfogadhatóság is meghatározza. Az elfogadhatóságot több körülmény befolyásolhatja és több olyan kategóriát is tartalmaz, amelyek az egészségügyi ellátás minőségi értékelésének más szempontjaival  is kapcsolatban vannak.
Mennyire emberi és figyelmes a nyújtott ellátás / szolgáltatás? A páciensnek mi a véleménye róla? Mi lenne egy független megfigyelő véleménye? Hogyan éreznék, ha egy közeli barátommal vagy családom tagjával történne ez? Milyen a környezet? Biztosított-e, hogy a magánéletet bizalmasan kezeljék? Mennyire humánus és megfontolt a nyújtott kezelés / szolgáltatás? Biztosítva vannak-e a személyiségi jogok és a titoktartás?

Hatásosság, eredményesség és hatékonyság
Egy adott orvosi technika (diagnosztika, terápiás beavatkozás) alkalmazását ideális körülmények között (pl. laboratóriumi körülmények) nevezzük általában hatásosságnak.
A mindennapi egészségügyi ellátásban a körülmények nem mindenben egyeznek meg a kísérleti körülményekre (pl. a beteg nem veszi be a gyógyszert, mert nem vitte el a munkahelyére, a vagy a vizsgálat kellemetlen, ezért nem megy el mindenki a vizsgálatra). A szokásos körülmények között megvalósuló hatásosságot eredményességnek nevezzük.
Hatékonyság alatt valamely orvosi eljárás eredményeinek értékelése az igénybevett eszközökhöz (pénz, erőforrások és idő) viszonyítva. A költség és az elért eredmények közötti arány. A költség és az érintett népesség szempontjából jelentkező előnyök közötti arány (alacsonyabb megbetegedési és halálozási arányok, az egyéni "szenvedés" csökkenése, az egyenlőtlenségek csökkentése a betegségek kezelésében).

Biztonság
Az egészségügyi ellátás eredménye komplex módon függ a rendelkezésre álló kezelések hatékonyságától, a betegség tulajdonságaitól, az életkortól, a társbetegtől, illetve egyéb kockázati tényezőktől., az ellátás minőségétől, és a betegek egyéni különbözőségétől.
A biztonság megvalósítása, illetve a kockázatcsökkentés modern elve szerint az egészségügyi szolgáltatónak fel kell mérni a várható veszélyeket és ezek ismeretében vagy ezeket figyelembe véve kell végezni a betegellátással közvetlen kapcsolatban lévő vagy a betegellátást biztosító tevékenységeket. A korszerű kockázatmenedzsment tehát igyekszik megelőzi a hibákat és nem csak a már kialakult hibákat akarja kijavítani.
Valószínűleg mindenkinek érthető az a folyamatos kockázatcsökkentő tevékenység, hogy a kórházak rendszeresen ellenőrzik a gyógyszerraktárban lévő orvosságok lejárati idejét, nehogy káros mellékhatás alakuljon ki. De ide tartoznak pl. az elektromos készülékek rendszeres érintésvédelmi felülvizsgálata vagy a tűzoltó készülékek ellenőrzése és cseréje is.
Népegészségügyi szempontból lényegesek azok az oktatások, vizsgálatok és beavatkozások, amelyek azokat a kockázatokat igyekszenek csökkenteni, amelyek a lakosság egészségi állapotát károsan befolyásolja. Ebbe a körbe tartoznak a szív- és érrendszeri betegségeket vagy a rákos megbetegedéseket megelőzni kívánó oktatási és szűrő programok is.
Egy korszerűen működő minőségügyi rendszerben az előbbi szempontok is figyelembe vannak véve.

Becsületesség és bizalom
Az önrendelkezés elve megköveteli, hogy a beteg teljes és igaz információt kapjon orvosi állapotáról és valamennyi javasolt kezelésről, mivel csak így válik képessé arra, hogy gyakorolhassa választási jogát orvosi ellátásával kapcsolatban. A becsületesség normája a jót akarás és az autonómia elvén alapszik.

A bizalom kérdése
Gyógyító-szolgáltató tevékenysége során az orvos egyedülállóan bepillanthat azon emberek életének kizárólagos, intim részleteibe, akiket szolgál. Annak a bizalomnak, amelyet a beteg az orvos felkészültségébe vet, mélyek a gyökerei az orvoslás hagyományaiban. Mostanában érvényesül olyan tendencia, amely az orvoslást is az "üzlet" egy formájának tekinti, ugyanakkor a beteg-orvos kapcsolatra jellemző bizalom messze meghaladja annak a mértékét, amelyet valaki valaha is az üzleti partnere iránt tanúsított. A beteg hite, hogy az ő érdekét az orvos a sajátja fölé helyezi, adja meg az orvos tekintélyét és hitelét.
Miközben az információs és technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy a korábbi, gyakran intuitív kezelés helyett az orvosi döntéshozatal sokkal racionálisabb alapokon történjék, sok szempontból alapvetően megváltoztatta az orvos és a beteg viszonyát: zavar, félreértések lehetőségét teremtette meg, gyakran annak a gyanújával, hogy az orvos feleslegesen avatkozik be.
Az orvos kötelezettsége és felelőssége, hogy megtanítsa a beteget, hogyan gyógyuljon meg, ha nem gyógyítható, hogyan éljen együtt a problémájával, továbbá hogyan előzhet meg orvosi problémákat, végül, ha szükséges, hogy rávegye, változtassa meg az életvitelét.

Betegjogok
A személyhez fűződő jogok körében került nevesítésre a személyes szabadsághoz, a testi épséghez, egészséghez, emberi méltósághoz való jog, amelynek érvényesülését segíti elő és biztosítja a betegjogok kodifikálása. A személyhez fűződő jogokhoz hasonlóan a betegjogok is gyűjtőfogalomként kerültek meghatározásra az egészségügyi törvényben. Azaz betegjogok alatt jogosultságok összességét kell érteni, amelyek megilletik mindazokat a személyeket, akik az egészségügyi szolgáltatást igénybe veszik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1981-ben megjelentette meg az alapvető betegjogokat – a választás lehetőségeit – összefoglaló lisszaboni deklarációját. Ez a dokumentum - igaz, a teljesség igénye nélkül - már megfogalmaz számos alapvető betegjogot, így többek között:

 

• a beteg szabadon választhat orvost,
• a betegnek joga van ahhoz, hogy olyan orvos lássa el, aki szabadon, minden külső beavatkozás nélkül hozhat klinikai és etikai döntéseket,
• a betegnek joga van ahhoz, hogy megfelelő tájékoztatás után bizonyos kezelések elvégzését elfogadja vagy elutasítsa,
• a beteg elvárhatja orvosától, hogy minden orvosi és személyes adatát titkosan kezelje, - a betegnek joga van az emberhez méltó halálhoz,
• a betegnek joga van a lelki vagy morális vigaszhoz, de el is utasíthatja azt.

A megfelelő választáshoz alapfontosságú, hogy megfelelő kapcsolat alakuljon ki a beteg és az egészségügyi személyzet között, mely közül az orvos-beteg kapcsolat a legfontosabb.
Napjainkban, miközben egyre kevesebb idő jut egy-egy betegre, a személyes alaphangú orvos-beteg kapcsolatra, és a beteg számára érthetetlen és sok esetben félelemkeltő, különböző személyek által végzett vizsgálatok és kezelések alkotják a gyógyítási folyamatot, a betegek változatlanul – sőt talán fokozottabban – igénylik a bizalmon és emberi hangon alapuló kapcsolatot kezelő orvosukkal. Az orvos-beteg kapcsolat mélysége és személyessége lényegesen befolyásolja a beteg általános közérzetére és véleményére az ellátással és a gyógyulásával kapcsolatban.

A szabad orvosválasztás joga magában foglalja az orvosi konzílium beteg általi kezdeményezésének jogát is, melynek eseteit az egészségügyi törvény nevesíti, azaz a beteg:

• a kezelőorvos által megállapított diagnózis,
• a kezelőorvos által javasolt terápia,
• a kórházból történő elbocsátás,
• más egészségügyi szolgáltatóhoz történő beutalás kapcsán kezdeményezheti más orvos által történő vizsgálatát.

A szabad orvos- és intézményválasztás, továbbá a konzillium kérésének joga, mint alapvető betegjog, nem korlátlan, azaz nem általános jellegű. Bizonyos korlátokat az orvos- és intézményválasztás körében maga az egészségügyi törvény határoz meg; ezek:

• az egészségügyi állapot által indokolt ellátás,
• az ellátás sürgőssége,
• ha az egészségügyi ellátás alapjául szolgáló jogviszony nem zárja ki.

Az 1997. évi CLIV. törvény. az egészségügyről a következő betegjogokat nevesíti:

• az egészségügyi ellátáshoz való jog,
• az emberi méltósághoz való jog,
• a kapcsolattartás joga,
• az intézmény elhagyásának joga,
• a tájékoztatáshoz való jog,
• az önrendelkezéshez való jog,
• az ellátás visszautasításának joga,
• az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga,
• az orvosi titoktartáshoz való jog.

Betegek bevonása
A betegek bevonása egyre meghatározóbb lesz az egészségügyi ellátásban. Felmérésekkel vagy más módszerek segítségével egyre többen kérik ki betegeik véleményét arról, hogy szerintük mennyire felel meg számukra a kapott egészségügyi ellátás. Ma már egyre több külföldi példa van arra is, hogy a betegek rendszeresen bevonása kerülnek szakmai standardok kialakításába és a teljesítmény felmérésébe.
Az orvos elsőrendű kötelessége, hogy tudását oly módon alkalmazza, amely egyfelől elősegíti a beteg gyógyulását és egészségvédelmét, másfelől és egyidejűleg tiszteletben tartja a beteg autonómiáját. Minden beteg önálló személyiség, az orvosnak (és az egészségügyi személyzetnek) a beteggel való kapcsolatában az egyenrangúság elvét mindig szem előtt kell tartani.
Az egészségügyi dolgozók és a szolgáltatásaikat igénybe vevő emberek közötti határvonalat tehát hazánkban is újra kell gondolni. Az egészségügyi dolgozóknak a betegeket olyan felhasználóknak kell tekinteniük, akik felelősségteljesen veszik igénybe az egészségügy szolgáltatásait. Elvárják tőlük, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak egészségükkel szemben mindazon területeken, amelyeket közvetlen kontroll alatt tarthatnak, úgy mint a dohányzás, alkoholfogyasztás, tréning és egyéb olyan életmódi szokások, amelyek kihatnak az egészségre.

A kulcskérdés az, hogyan lehetne igazán eredményessé tenni a betegek szerepét ebben a munkában. Az oktatáson kívül, amely inkább passzív kapcsolatnak tekinthető, a felméréseken, a betegelégedettségi vizsgálaton túl külföldi példa alapján szükséges az intézmények és a civil szervezetek kapcsolatát is erősíteni és véleményület kérni egyes stratégiai döntések során.

Megfelelő információ
A beteg jogosult minden rá vonatkozó tény és adat megismerésére, ez az orvos tájékoztatási kötelezettsége. Megjegyzendő azonban, hogy a betegnek is van tájékoztatási kötelezettsége orvosával szemben.
A betegek tájékoztatását az Egészségügyi Törvény szabályozza, ugyanakkor a megfelelő tájékoztatás kihat a betegelégedettségre is, hiszen a nem megfelelő színvonalú tájékoztatás elégedetlen betegeket eredményez.
Az egészségügyi minőségbiztosítás elvei alapján a beteg a szolgáltatást kérő, az orvos pedig a szolgáltatást nyújtó személy. Bár a beteg nem tudja objektíven megítélni a gyógyítás folyamatát, annak eredményességét, ugyanakkor véleményt alkot arról, hogy meggyógyították-e, jól gyógyították-e. Ezt a tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert a rossz tájékoztatás a beteg elégedetlenségének forrása lehet. Ha a beteg nem kapja meg a megfelelő tájékoztatást gyógyulása reális esélyéről, a gyógyítással elérhető állapotról, életminőségről, az intézmény elégedetlen beteget produkál: a beteg úgy érzi, nem gyógyították meg, rosszul kezelték, ő a betegség előtti állapot visszaállítását remélte. A csalódott beteg pedig lényegesen szélesebb körben híreszteli elégedetlenségét, mint elégedett társa.
Az orvos tájékoztatási kötelezettségének megszegése, a tájékoztatás hiánya vagy elégtelensége a minőségügyi elvek megsértése mellett komoly jogi következménnyel is járhat.
Tágabb értelemben a megfelelő információhoz tartozik a betegadatok, az orvosi és ápolási adatok megfelelő kezelése, a minőségi szempontok megvalósulása. A betegek adatainak kezelése, a titoktartás, de a betegek állapotát kezelését leíró, meghatározó szakmai adatok megfelelősége is az egészségügyi minőségbiztosítás meghatározó komponense.

Orvosi titok megtartása
Orvosi titok a gyógykezelés során az adatkezelő tudomására jutott minden egészségügyi és személyazonosító adat. Az adatkezelőre vonatkozik az orvosi titoktartás. Ezt még olyan betegellátóval (orvos, ápolónő stb.) is köteles megtartani (kivétel a háziorvos és az igazságügyi orvosszakértő), aki a beteg kezelésében nem vett részt, kivéve ha az a beteg kezelése érdekében szükséges. Ez alól csak a beteg írásos hozzájárulása ad felmentést, illetve ha a továbbítás a törvény alapján kötelező.

Személyek jelenléte a gyógyítás során
Ugyancsak nincs szükség külön engedélyre, ha oktatási célból vannak jelen a gyógyítással szorosan nem kapcsolatos személyek, de a beteg figyelmét erre is fel kell hívni, továbbá arra, hogy ezt minden hátrányos következmény nélkül megtilthatja.

Tájékozott beleegyezés
A tájékozott beleegyezés úgy definiálható, mint "az orvosi beavatkozás akaratlagos és nem kikényszeríttet elfogadása a beteg által, miután az orvos feltárta előtte a beavatkozás természetét, kockázatait és előnyeit, valamint az alternatívákat kockázataikkal és előnyeikkel együtt". A beleegyezési folyamat elsődleges célja a beteg autonómiájának védelme: az orvos bátorító, bíztató és nyílt kommunikációs folyamatban lehetővé teszi a beteg számára, hogy megtegye a saját választását. Fontos elismerni a betegnek azt a jogát, hogy orvosi kérdésekben saját döntést hozzon, egészen addig terjedően, hogy visszautasítja az ajánlott orvosi kezelést. Az elfogadás vagy a visszautasítás szabadságát mind a törvény, mindaz etika támogatja és védi.

Orvosi kezelést, beavatkozást, műtétet a beteg beleegyezése nélkül végezni nem szabad.
Az érvényes beleegyezésnek a következő kritériumoknak kell megfelelnie:

• A beteg a beleegyezést szabadon és önkéntesen adta (kierőszakolt vagy gyógyszer hatása alatt tett beleegyezés érvénytelen).
• A beleegyezésnek fednie kell az elvégzett beavatkozást. (Egy beavatkozáshoz adott beleegyezés nem érvényes egy másik beavatkozásra.)
• Általában a beleegyezés a beavatkozásra felhatalmazott személyre szól.
• A beleegyezés tájékoztatáson kell alapuljon.
• A beleegyezést adó személynek erre törvényes felhatalmazással kell rendelkeznie (ez a probléma speciális esetekben merül fel, így: eszméletlen betegnél, szellemileg erre képtelen személynél és kiskorúaknál).

A tájékozott beleegyezés megadása ne csak formális legyen, hanem a kezeléssel kapcsolatos minden fontos információ megismerése alapján történjen!

 

Az egészségügyi adatok minőségének kérdései
Adatvédelem
Az 1997. évi XLVII törvény rendelkezik az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről is. A törvény rendelkezik mind az adatok (dokumentáció) tárolásáról, mind az adatok kezeléséről, illetve az ahhoz kapcsolódó titoktartásról .
A törvény értelmében egészségügyi dokumentáció minden olyan adat, amely a gyógykezelés során jutott a betegellátó tudomására. Ennek megfelelően nemcsak a kórlapok, hanem az ambulanciák, szakrendelések, illetve a laboratóriumi stb. adatok is ebbe a kategóriába tartoznak, függetlenül attól, hogy azokat papírlapon vagy elektronikusan rögzítették.
Az adatokat (ambuláns és a szakrendelések kartonjait is) minimum 30 évig, a zárójelentést 50 évig kell megőrizni oly módon, hogy az - a törvény előírásának szellemében - az egészség megőrzésének elősegítésén és a közegészségügyi érdekből szükséges tevékenységen kívül, megfeleljen a beteg állapotának nyomon követését előíró feladatnak is.
Az adatok tárolását oly módon kell megoldani, hogy ahhoz illetéktelen ne férjen hozzá és biztosítani kell a megrongálódástól, megsemmisítéstől. Az adatokat utólag javítani, kitörölni nem szabad.

A betegekkel kezelésével kapcsolatos adatoknak két csoportja van:

• egészségügyi adat: az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szenvedélyére, betegségére, halálára vonatkozó bármely adat, függetlenül attól, hogy az miként jutott tudomásra.
• személyi adat: az érintett neve (leánykori), neme, születési idő, hely, lakóhely, TAJ szám együtt, vagy külön, amely alkalmas az érintett személy azonosítására.

Az adatok kezelésének célja
A személyi, illetve az egészségügyi adatok kezelése történhet a gyógyítással kapcsolatban, oktatás, epidemiológiai elemzések és statisztikai vizsgálat céljára, tudományos célból, illetve társadalombiztosítás ellátások érdekében, továbbá egyéb jogi, illetve közigazgatási célból.
Statisztikai adatkezelés
Statisztikai célú adatkezelés során a beteg azonosítási adatai nélkül kell kezelni, illetve a személyi adatok csak a beteg írásos beleegyezése után továbbíthatók.
Tudományos adatkezelés
Tudományos célból történő adatgyűjtés csak az intézetvezető, vagy az adatvédelmi felelős engedélyével végezhető. Ennek megtagadását írásban kell indokolni. Az adatkezelést a beteg azonosíthatósága nélkül kell végezni. A tudományos célból gyűjtött adatokról olyan másolat sem készíthető, amelyben a személyi adatok szerepelnek.

Az adatok továbbításának engedélyezése
Az adatok továbbítását (kivétel a törvényi előírások) a betegnek külön nem kell engedélyezni, de fel kell hívni a figyelmét erre a lehetőségre, továbbá arra, hogy ezt írásban megtilthatja.

Az adatok kezelésének diszkréciója
A beteg azon joga, hogy döntéseket hozzon saját kezelésével kapcsolatban, magába foglalja azt a jogot is, hogy eldöntse, hogyan és kivel közöljék a rá vonatkozó orvosi információt. Az autonómia elve az orvos kötelességévé teszi, hogy tiszteletben tartsa a beteg önrendelkezési jogát. Az orvosi ellátás során előállhatnak esetek, amikor a beteg magánszférájának védelmezése egy harmadik személy ártalmára lehet. Ilyenkor az egymással vetélkedő etikai elvek, az adott helyzet és a szemben álló érdekek elemzése segíti az orvost helyes döntés meghozatalában, de általánosságban az orvosnak a bizalmas információk védelmére vonatkozó kötelezettsége felette áll az egyébkötelezettségeknek.
Az orvosé az elsődleges felelősség, hogy morálisan igazolt, a beteg személyiségi jogait tiszteletben tartó döntések szülessenek. Ehhez hozzátartozik, hogy az orvos az egészségügyi személyzet más tagjainak tevékenységéért is felelős, mivel irányítási és ellenőrzési kötelezettsége is van.

Az egészségügyi dokumentáció minőségi gyakorlata
A betegek gyógyításához, megfelelő kezeléséhez az előzményi adatok, korábbi vizsgálatok eredményei segítséget nyújtanak, ezért előre tervezett orvosi vizsgálatnál, korábbi betegségekkel, műtéttel kapcsolatos adatokat, laboratóriumi eredményeket, a szedett gyógyszerek listáját mindenki hozza magával, mert ezzel elkerülhetők felesleges vizsgálatok, vagy olyan gyógyszerek alkalmazása, ami a már szedett gyógyszerekkel esetleg káros kölcsönhatásban van.
A beteg ellátásával kapcsolatos minden tényt: kórelőzményt, panaszt, vizsgálatot, leletet, konziliumot, diagnózist, kezelési javaslatot, döntést, a beteg felvilágosítását és beleegyezését, továbbá az elvégzett kezelést és beavatkozást írásban kell rögzíteni. Az így keletkezett dokumentációnak illetékes személy számára hozzáférhetőnek, illetéktelenek számára hozzáférhetetlennek kell lennie, és azt a törvény által előírt ideig meg kell őrizni. A betegnek joga van, hogy a rá vonatkozó orvosi dokumentáció bármely részéhez hozzájusson, abba betekinthessen, arról ellenszolgáltatásért másolatot kapjon. A beteg ellátását végző egészségügyi intézmény az eredeti dokumentációt, a bírósági megkeresésre köteles a bíróság rendelkezésére bocsátani.

 

Mi a minőségirányítási rendszer és miért fontos ez a betegeknek?
Miinőségirányítás alatt a menedzsmentnek a minőségügyi alrendszerrel összefüggő valamennyi tevékenységét értjük, amely magában foglalja a minőség politikát, a minőségre vonatkozó esetleges felsővezetői deklarációt ("minőségmissziót"), a minőségi célok meghatározását, a minőségtervezést, a minőségszabályozást, a minőségbiztosítást, a (folyamatos) minőségjavítást-fejlesztést, a minőségellenőrzést.

A minőségbiztosítás az egészségügyi szolgáltatás minőségének ellenőrzéséhez csatlakozó olyan folyamatosan működő, visszacsatoló rendszer, amely a minőségtői való eltérést azonnal jelzi és beindítja a korrigáló mechanizmusokat, azonosítja a hibáért felelőssé tehető tényezőket, személyeket, a hibát előidéző faktort kiküszöböli és ezen a ponton az ismételt hibák megelőzését szolgáló ellenőrző mechanizmusokat épít.

A minőségirányítás és ezen belül a minőségbiztosítás bevezetése, elterjesztése a betegek és hozzátartozóik érdekeit is szolgálja, mivel számukra garanciát jelent ellátásuk és a bérükből levont járulék hasznosulása szempontjából egyaránt. A minőségügy alapelemeinek oktatásával az egészségügyi ellátás haszonélvezőit a még nem betegeket, a már betegeket és a volt betegeket célozzák meg azzal a szándékkal, hogy azok hatékonyan tudják felhasználni a nyújtott kezelést, és részt vegyenek a betegségek kezelésének és az egészség fenntartásában, és egészségügyi szükségleteinek kielégítésében.
A minőségi ellátás érdekében hatékony lehetőség az önellátás irányelveinek kifejlesztése és terjesztése, melyek egyrészt segítenek megelőzni a betegségeket, illetve kialakulásuk esetén időben történjen orvosi beavatkozás, másrészt csökkentheti a felesleges vizsgálatok és megjelenések számát, ezzel lehetővé téve a ténylegesen kezelést igénylőkre fordítható idő növelését, mely a minőségi munka egyik feltétele.
Erre minden módszert fel kell használni, a telefonos segélyvonalakat, az egészségügyi kockázatok felmérését célzó vizsgálatokat, a munkahelyi alapon szervezett felhasználói oktatás, és a felhasználói egészségügyi oktatóanyagok egyaránt alkalmazhatók és az elektronikus tájékoztatás különböző formáit, köztük az Internet nyújtotta lehetőségeket.
Ennek szellemében készült ez az összefoglaló, melynek célja tehát, hogy az egészségügyi intézményekben folyó minőségügyi munkát mindenki megértse és az ellátás javításához – közös érdekként – mindenki hozzá tudjon járulni.

 

Az emberek különbözőek. Hogyan lehet standardizálni az ellátásukat?
Talán érdemes egy idézettel kezdeni:

"A variációk azonosítása és analízise a minőség elemzésének alapvető ipari alkalmazásai közé tartozik. ... A klinikai gyakorlat szükségtelen variációinak a kiküszöbölése talán hasonlóan emeli a minőséget az egészségügyben is".
Ilyen standardizálásnak elsősorban a betegek érdekében van szükség. Javítani a gyógyítás eredményességét és csökkenteni a beavatkozás kockázatát.
 

Egyszerű példa. A további vizsgálatok, illetve a kezelés szempontjából lényeges, hogy a vérnyomás előre megadott módon, standard körülmények között történjen. Nem megfelelően végzett vérnyomásmérés esetén nőne a magasvérnyomás gyakorisága, feleslegesen kapnának vérnyomáscsökkentőt a betegek.
Egy másik példával szemléltetve a kérdést. Bár különbözőek vagyunk, senkinek nem jutna eszébe az, hogy nekem más a normál vérnyomás felső határa, mint a többieknek. Természetesen életkortól, társult betegségtől, illetve előzménytől függően egyéni eltérések lehetnek, de ezeknek az értékeknek a javasolt vérnyomás intervallumon belül kell lenniük.
Ugyancsak szükséges egységes standardokra a betegfelvétel során alkalmazott dokumentációnál, az elvégzett laboratóriumi vizsgálatoknál vagy az ápolásnál. Minden olyan folyamatban, aminél az individuális különbségnek nincs jelentősége, sőt az általánosan igazolt eljárástól való eltérés veszélyes lehet. Különösen fontos a szabványok alkalmazása azokban – a beteg által sokszor nem is észlelt – háttér tevékenységeknél, mint pl. a tűzvédelem, a veszélyes hulladékok tárolása, a radiológiai vizsgálatok vagy a gyógyszerek tárolásának szabályzásánál, illetve minden olyan tevékenységnél, ahol cél a beteg biztonságának növelése, az ellátási hibák csökkentése.

Kutatási eredmények igazolják, hogy az egészségügyi ellátás során mindegyik hiba előfordulhat.
Nagy visszhangot váltott ki, és számos hasonló kutatás elindítója lett a 2000-ben megjelent „Tévedni emberi dolog” (To Err Is Human: Building a Safer Health System) című könyv, melyet az USA-beli Institute of Medicine jelentett meg. A könyvben közzétett különböző kutatások a kórházi tevékenységek körében igen nagy arányban előforduló ellátási hibákat tárták fel. Eszerint az ellátási hibák következtében nagyjából annyian halnak meg évente az Egyesült Államokban, mint emlőrákban, vagy közlekedési balesetekben, és háromszor annyian, mint AIDS-ben.
A közölt adatok felhívták a figyelmet az ellátás minőségének hibáira. Néhány évvel később, az elkezdődött minőségfejlesztés eredményeként több mutatónál már lényeges javulás volt igazolható, bár néhány betegségnél pl. a cukorbetegség, magasvérnyomás, osteoporosis a kezelés eredményessége még mindig elmaradt a lehetőségektől.

 

Bizonyítékokon alapuló ellátás
Sem szakmai, sem etikai szempontból nem mindegy, hogy milyen adatok vagy ismeretek alapján történik a diagnózis vagy a kezelés. A minőségbiztosítás számon kéri az egészségügyi intézményektől, hogy milyen bizonyítékaik vannak arra, hogy az általuk alkalmazott eljárások megfelelnek a tudomány mindenkori állásának, hatékonyak és alkalmazásuk alacsony kockázattal jár a betegekre. A bizonyítékokon alapuló orvoslás tehát a klinikai kutatások eredményeinek folyamatos és szisztematikus alkalmazását jelenti a mindennapi orvosi gyakorlatban. Fontos segítséget nyújt abban, hogy elkerüljük az orvosi döntéshozatal során a szubjektív értékítéletet, a hagyományok kellő kritika nélküli követésében, illetve a molekuláris vagy sejtszintű kutatások eredményeinek általánosításában rejlő buktatókat.
Azt az orvosi folyamatot, amikor az egyes beteg kezelése során hozott döntések az elérhető legjobb bizonyítékon alapulnak, bizonyítékokon alapuló orvoslásnak nevezzük.

A bizonyítékokon alapuló orvosi gyakorlat (evidence-based medicine (EBM)), illetve az erre épülő bizonyítékokon alapuló egészségügyi ellátás gondolatrendszere a klinikai kutatásból származó bizonyítékok vizsgálatának fontosságát hangsúlyozza. Lényege, hogy az egészségügyi ellátás során meghozott döntéseknél nem elég az egyéni intuíciók és az egyéni tapasztalatok, hanem a hatékony megelőző-gyógyító munkához tudományos alapossággal végzett megfigyelések is szükségesek. Ebben a gondolatrendszerben, bár az egyéni tapasztalatoknak megmarad a jelentősége, de ha ezek nem társulnak tudományos alapossággal végzett rendszeres megfigyelésekkel, akkor félrevezetők lehetnek. Ezen kívül a bizonyítékok keresésének és alkalmazásának bizonyos szabályait is ismerni kell ahhoz, hogy a konkrlét betegnélmegfelelően ilehessen alkalmazni a betegség okára, prognózisára, a diagnosztikus eljárásokra és a kezelésre vonatkozó szakirodalmat.
A bizonyítékokon alapuló ellátás elve természetesen az egészségügyi ellátás minden területére érvényes, így egyre nagyobb hangsúlyt kap a bizonyítékon alapuló ápolás, illetve egyéb egészségügyi ellátás is. Az ápolás különös jelentőségét az adja, hogy a betegek gyakran nem az orvosok, hanem az ápolók munkáján, az ápolás minőségén keresztül mérik le az adott egészségügyi ellátás minőségét.
A bizonyítékokon alapuló orvosi ellátás során mindig figyelembe kell venni a betegek helyzetét, véleményét és ez alapján történik a közösen kialakított döntés a szükséges diganosztikus, terápiás vagy rehabilitációs eljárásról.

►Lásd még: Betegjogok

 

Betegelégedettségi vizsgálatok
A beteg –öntudatlanul, vagy tudatosan- mindig valamilyen elvárással él orvosával, a személyzettel, a gyógyítás eredményével, a körülményekkel szemben. Ha a várakozások és a beteg tapasztalatai negatív irányban eltérnek, egy elégedetlen beteget generál az intézmény, míg ha sikerül megfelelni az elvárásoknak, a kórház elégedett beteget bocsát el. A betegelégedettség tehát nem más, mint a beteg elvárásainak való megfelelés mértéke. Lényeges, hogy ezek az elvárások sosem objektívek, és nemcsak a megfelelés (a szolgáltatások színvonala), hanem az elvárások is befolyásolhatók.

A betegelégedettségi vizsgálatok alapvetően három funkciót töltenek be:

• kommunikációs eszköz,
• kiegészítő információ,
• az ellátás színvonal javításának eszköze.

Valódi funkcióját, – az ellátás színvonalának javítását szolgáló segédeszköz – akkor tölti be, ha a kérdések valóban az ellátás minőségét befolyásoló elemekre irányulnak, és az őszinte vélemény alapján kitöltött kérdőívek feldolgozása alapján összegyűjtött információk a minőségkör részeként visszacsatolásra kerülnek, azaz a betegek véleménye alapja a szükséges változtatások valóban bevezetésre kerülnek a gyakorlatba.
Általános tapasztalat – hazánkban és a fejlettebb egészségüggyel rendelkező országokban egyaránt –, hogy egy-egy felmérés során kb. 90%-os az elégedettségi arány és csupán hozzávetőleg 10% a negatív kritikát jelző megkérdezettek aránya. Minden betegelégedettségi vizsgálatnak az elégedetlen 10%-ból kell következtetéseket levonnia, a pozitív válaszok a kiszolgáltatottság érzete miatt nem értékelendők.

Senki ne sajnálja az időt arra, hogy a betegelégedettségi kérdőívet gondosan kitöltse. A kérdőíveken név nem szerepel, ezért a kitöltő nem azonosítható. Alaptalan az az aggodalom, hogy a nem kedvező vélemény leírása miatt a betegeket később hátrányos megkülönböztetés éri. Sőt, remény van rá, hogy egy jól működő minőségbiztosítás rendszer esetén a legközelebbi egészségügyi ellátása esetén a leírt javaslatai már meg is valósultak.

 

Betegpanasz-kivizsgálás szabályai
Garanciális szabály az egészségügyi törvényben, hogy amennyiben a beteg úgy érti, egészségügyi ellátása során az őt megillető jogokat nem gyakorolhatja, jogainak sérelmére került sor, akkor ez ügyben panaszt tehet vagy az egészségügyi szolgáltatónál, vagy az egészségügyi szolgáltató fenntartójánál. Ez persze nem jelenti azt, hogy a beteg egyéb jogorvoslati lehetőségeket ne vehetne igénybe, esetleges bírósági eljárást ne kezdeményezhessen az okozott sérelemmel összefüggésben akár büntető, akár pedig polgári eljárás keretében.
A törvény szerint az egészségügyi fenntartónak, ill. szolgáltatónak a panaszt 10 munkanapon belül kell kivizsgálnia, és a beteget az eredményről írásban kell tájékoztatnia. Ezenkívül a panaszkivizsgálás menetét helyi szabályzatban kell rögzíteni (a beteg a panaszbeadványát hol adhatja be, ki vizsgálja ki a panaszokat, milyen eljárási rend keretében, hogyan értesítik a beteget a vizsgálat eredményéről). A betegeket az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor tájékoztatni szükséges az intézmény panaszkivizsgálási eljárásáról.
A panaszokat külön iktatási szám alatt nyilván kell tartani, és az iratokat legalább 5 évig meg kell őrizni. (A könyv panaszkivizsgálási szabályzatmintát tartalmaz).

Betegjogi képviselő
A betegjogok hatékonyabb érvényesülése, az adatvédelmi szabályok maradéktalan betartása érdekében 2000. január 1-től bevezették az adott egészségügyi intézménytől független betegjogi képviselő intézményrendszerét. Az egészségügyi szolgáltatónak biztosítania kell, hogy a betegek (hozzátartozók) tudják, ki a betegjogi képviselő, és hol érhető el.

A betegjogi képviselő tevékenysége különösen az alábbiakat foglalja magában:

1. segíti a beteget az egészségügyi dokumentációhoz való hozzájutásban, az azzal kapcsolatos megjegyzések, kérdések feltételében;
2. segít a betegnek panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti a panasz kivizsgálását;
3. a beteg írásbeli meghatalmazása alapján panaszt tehet az egészségügyi szolgáltató intézmény (a továbbiakban: egészségügyi szolgáltató) vezetőjénél, fenntartójánál, illetve - a beteg gyógykezelésével összefüggő ügyekben - eljár az arra illetékes hatóságnál, és ennek során képviseli a beteget;
4. rendszeresen tájékoztatja az egészségügyi dolgozókat a betegjogokra vonatkozó szabályokról, azok változásáról, illetve a betegjogok érvényesüléséről az egészségügyi szolgáltatónál

Mediációs eljárás
A mediáció olyan eljárás, mely alkalmas a vitás feleket hatékonyan segíteni a közöttük felmerült problémák megoldásában, ennek eredményeként a felek közötti kapcsolatok rendezésében, gyakran a felek közötti együttműködés helyreállításában, megújításában. A folyamatban a felek közös felkérésére független, pártatlan személy (mediátor) vesz részt, aki e felkérés alapján úgy irányítja az egyeztetés folyamatát, hogy a felek képesek legyenek a problémák megoldására. Ma már az élet számos területén, természetes módon, nagy hatékonysággal alkalmazzák a mediáció eljárását, technikáját. A magyar jogi szabályozás leggyakrabban a „közvetítői eljárás” kifejezést használja a mediáció megfelelőjeként.
Magyarországon is óriási az igény a peren kívüli megegyezésre. Ennek egyik lehetséges módja a módja a Nyugat-Európában nagyon divatos, az Egyesült Államokban pedig hagyományokkal is rendelkező egészségügyi közvetítői (mediátori) eljárás. Ennek az a lényege, és alapvetően abban különbözik a választott bírósági eljárástól, hogy a mediátor nem dönt el semmit, csak segíti a felek között az egyezség létrehozását. A mediátor bármilyen végzettségű személy lehet, és munkája abban teljesedik ki, hogy az ellenérdekelt feleket megegyezésre bírja, így ez az eljárás minden esetben konszenzusra épül. A közvetítők listáját az Igazságügyi Szakértő Kamara vezeti, és megkülönböztetik a jogász és nem jogász mediátorokat. A közvetítőket és a feleket az eljárás során titoktartás kötelezi, de ez a felekre azután is vonatkozik, miután megegyeztek.
Mi a lényege a mediáció technikájának? A feleket olyan felkészült, képzett szakember segíti a vitájuk feloldásában, aki a viták alternatív – érdekeken alapuló – megoldásához ért. Nem a jogvita bíróságon kívüli lefolytatásáról van szó, s nem is a felek lelki befolyásolásáról. Az alternatív vitarendezés – melynek egyik formája a mediáció, a döntőbíráskodás (arbitráció), a békéltetés (consiliation), a facilitálás, moderálás, stb. mellett – mára önálló szakmává fejlődött a világ valamennyi fejlett országában.

 

A beteg kötelezettsége
A beteg az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles személyi adatainak hitelt érdemlő igazolására, a betegségével összefüggő adat közlésre, illetve információ és tájékoztatás megadására. Tájékoztatást kell adnia az esetlegesen korábban tett jognyilatkozatairól és együtt kell működnie az egészségügyi szolgáltatóval. Köteles az intézmény Házirendjét, illetve az egészségügyi ellátással összefüggő jogszabályokat és a gyógykezelésre vonatkozó utasításokat tiszteletben tartani.
A beteg- és hozzátartozói jogok gyakorlása során köteles a beteg és hozzátartozói más beteg jogait tiszteletben tartani és a betegjogok gyakorlása nem sértheti az egészségügyi dolgozóknak törvényben foglalt jogait.

 

Az orvos jogai
A törvény 131. § alapján megtagadhatja az orvos a beteg vizsgálatát, ha más beteg ellátása miatt akadályoztatva van, vagy a beteghez fűződő személyes kapcsolata indokolja ezt, ebben az esetben azonban szükséges, hogy a beteget az orvos más orvoshoz irányítsa. A beteg ellátatlanul nem maradhat, az orvos a beteg ellátását oly módon tagadhatja meg, hogy egyidejűleg gondoskodik a beteg más orvos általi ellátásáról.
Az orvos a beteg vizsgálatát köteles megtagadni, ha az orvos egészségi állapota, vagy egyéb gátló körülmények következtében fizikailag alkalmatlan erre.
Az orvos a beteg vizsgálatát követően a beteg további ellátását megtagadhatja, ha a vizsgálatot követően véleménye szerint a beteg egészségi állapota nem olyan, ami orvosi ellátást indokolna; szakmailag nem indokolt a beutaló orvos által javasolt vagy a beteg által kért kezelés; az egészségügyi szolgáltató személyi és tárgyi feltételekkel nem rendelkezik, a beteg egészségi állapota által indokolt egészségügyi ellátás nyújtásához; a beteg állapota azonnali beavatkozást nem igényel.
A orvos a beteg ellátását megtagadhatja, ha az adott ellátás erkölcsi meggyőződésével, vagy vallási felfogásával ellentétes; ha beteg az együttműködési kötelezettségét súlyosan megszegi; ha a beteg az orvossal szemben sértő, vagy fenyegető magatartást tanúsít (amennyiben ezt nem a beteg betegsége okozza); ha beteg olyan magatartást tanúsít, amely az ellátása során az orvos életét vagy testi épségét veszélyeztetné.

►Kapcsolódó link

Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 

Hozzászólások

Nincs hozzászólás...

BELÉPÉS

•  
• Felhasználói név
• Jelszó
•  

Elfelejtett jelszó