DEMIN X. - Stratégiai terv összefoglalója

 A X. Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok konfencia résztvevőinek véleménye alapján összeállított dokumentum célja, hogy javaslatot tegyen egy átfogó minőségügyi stratégiai terv kialakítására az egészségügyben.
Annak ellenére, hogy a jelenlegi minőségügyi stratégiára vonatkozó tervjavaslat kialakításában is megtörtént már az érdekeltek széleskörű bevonása - jelen dokumentumot vitaanyagnak  szánjuk, és további egyeztetéseket tartunk szükségesnek az egészségügyi minőségfejlesztésben érdekelt szakmai és társadalmi szervezetekkel, a tervjavaslat részletesebb kidolgozása  és annak eredményes gyakorlati megvalósítás érdekében.

Véleményeket kérjük az info@pro-qaly.hu címre elküldeni.

Az alábbi dokumentum, személyes megbeszélés során, már átadásra került Mikola Istvánnak, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnökének és Réthelyi Miklósnak, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterének. 

Javaslat egy komplex, egészség-központú  minőségfejlesztési stratégia kialakítására az érdekeltek bevonásával
A DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK – 2010.
résztvevőinek és külső szakértők javaslatai alapján
(Vitaanyag)

A minőség az egészségügyi ellátás lényegi és nélkülözhetetlen összetevője, és a mennyiségi és költség-mutatók mellett minden egészségügyi ellátó tevékenység normális jellemzője."
(Miniszteri Bizottság R (97) 17 számú ajánlása),
Az egészségügyi ellátás minősége az a mérték, amely –egyéni és populációs szinten – a mindenkori szakmai tudásnak megfelelően javítja az egészségre vonatkozó kedvező eredmények valószínűségét”
(Institute of Medicine, USA)

A komplex egészségközpontú minőségügyi stratégia kidolgozásának indoklása
Az egészségügy fenntartható fejlődésének biztosítása a fejlett társadalmak alapkérdésévé vált, hiszen az egészséges munkaerő biztosítása a gazdasági élet mozgatóereje is egyúttal.
Magyarország jelenlegi helyzetében különösen fontos, hogy milyen stratégiával lehet kezelni azt a gazdasági és társadalmi kihívást, hogy a romló egészségügyi finanszírozás mellett fenntartható legyen az egészségügyi rendszer működése, Magyarország lakosságának egészségi állapotában ne következzen be további romlás,  és hosszabb távon felzárkózzunk ez európai átlaghoz.
A számítások szerint a munkaképes korúak (15-64 évesek) száma 2050-re 25 százalékkal csökken, miközben az egészségügyi kiadásokban 18 százalékos növekedés várható. Az egészségügyi ellátások finanszírozása pedig már a jelenlegi demográfiai adottságok mellett is komoly problémát jelent.(DG ECFIN)

A feszültség feloldására –egyéb szükséges változások, mint pl. a kapacitások, az igénybevétel szabályozása, strukturális átszervezés és a költségérzékenység érvényesítése mellett – a hatékonyság alapelvét előtérbe helyező minőségirányítási elvek és módszerek alkalmazása adhatnak választ a XXI. század egészségügyi problémáinak megoldására.
Európa Tanács szakminiszterekből álló Miniszteri Bizottsága ajánlást dolgozott ki az európai országok számára, mely szerint javasolja, hogy a tagállamok kormányai teremtsék meg azokat a politikákat és struktúrákat, amelyek támogatják a minőségfejlesztési rendszerek kidolgozását és megvalósítását, vagyis olyan rendszerekét, amelyeknek útján folyamatosan lehet biztosítani és javítani az egészségügyi ellátás minőségét valamennyi ellátási szinten.(Recommendation No R(97)  )

Az ajánlás hangsúlyozza, hogy az ellátás minőségének folyamatos javítása (continous quality improvement) valamennyi tagállamnál prioritást jelent, különös tekintettel a gazdasági korlátozásokra és az egészségügyi ellátásra fordított költségvetések csökkentésére.
Az Európai Unió részéről is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a nemzeti szintű minőségügyi stratégiákra, azok hatásaira az egészségügyi ellátásra, illetve a közös alapelvekre, annak ellenére, hogy az egészségügyi ellátás továbbra is alapvetően nemzeti szintű felelősség az Európai Unió (EU) tagállamaiban, mely kívül esik az EU hatáskörén és jogkörén.
A minőségügyi rendszer, a minőségszemlélet fejlesztése az egészségügyben nem csak az egészségpolitikusok és a szervezetek vezetőinek, hanem minden egészségügyi dolgozó, sőt az egész társalom érdeke.

A struktúra és a finanszírozás jelenlegi formájának átalakításával önmagában nem várható áttörés, amennyiben ez nem társul minőségszemlélettel és a minőségügyi módszerek szisztematikus alkalmazásával, minőségügyi modellek hatékony működésével. Bár a hagyományos menedzsment szemlélet is eredményezhet javulást az egészségügyi ellátás minőségében, de a fejlődésnek gátat szab, ha a minőség megvalósulásához hiányzik a minőségfejlesztési módszerek alkalmazása, a dolgozók felelősségének kialakítása, a minőségfejlesztő programokba való bevonás.
A minőségszemlélet, a minőségfejlesztés jelentősége világszerte egyre meghatározóbb a mindennapi egészségügyi ellátás során is és a népegészségügyi tevékenységek tervezése, gyakorlati megvalósítása és fejlesztése területén is. 

Ugyanakkor Magyarországon jelenleg nincs egységes, az egészségügyi minőségügyi stratégia, illetve egészség-orientált minőségügyi stratégia. A minőségügyi tevékenységek gyakran formálisak, nem épültek be sem a döntési mechanizmusokba, sem az egészségügyi ellátás mindennapi gyakorlatába és a népegészségügyi program sem érte el a kívánt eredményt.
Minőségirányítási rendszer hatékony működése támogatja az eredményes és biztonságos egészségügyi ellátást, a folyamatok és eredmények folyamatos mérését, összehasonlíthatóságát, a tevékenységek fejlesztését, a rendszer átláthatóságát.

Magyarország sem a természeti, sem a fizikai, sem pedig a pénztőkének nincs bővében, ezért kiemelten nagy figyelemmel kell fordítani az emberi és a társadalmi tőkében rejlő lehetőségek felé. A magyar társadalmi tőke ma beteg. Csökkenteni kell a szegénységet, hogy növekedhessen a bizalom, valamint a hatalomtól való távolságot, hogy értelme legyen a civil kezdeményezéseknek.
Javítani kell az életszínvonalat és az életminőséget, mert ezáltal minél több embernek nyílik lehetősége és támad majd igénye arra, hogy a maslowi hierarchián az alapvető szükségletek kielégítésének szintjéről az önmegvalósítás szintjére emelkedjen fel.

Jövőkép:
A minőségszemlélet, a minőségbiztosítási és fejlesztési módszerek és modellek szerves integrálása az egészségügyi rendszerbe és minden érdekelt fél tevékenységébe, a gondolkozásba, a gazdasági és társadalmi a környezetbe annak érdekében, hogy fejlődjön az egészségügy struktúrája, működése és eredményessége, hatékonysága, biztonsága. Javuljon az életmód, az életminőség, a lakosság egészségi állapota és ezzel hozzájáruljon Magyarország versenyképességének javításához.

Minőségi problémák az egészségügyben Magyarországon
1. Az egészségügyi rendszer helyzete 
Az egészségügy a XX. század utolsó évtizedeiben jelentős változáson és fejlődésen ment át. Megváltoztak a megbetegedési és halálozási viszonyok, fejlődtek az ellátás során alkalmazott diagnosztikus és terápiás technológiák módszerek. Megváltozott a lakosság gazdasági, szociális helyzete és igénye az egészségügyi ellátással szemben. A megváltozott körülmények új kihívások elé állította az egészségügyi rendszert.
A megváltozott igények, követelmények és lehetőségek ellenére az egészségügyi ellátórendszer szerkezete, a szolgáltatások összetétele, az ellátási szintek igénybevétele nem követte sem az egészségtudománytudomány és az egészségügyi technológiák  fejlődését, sem a megváltozott szükségleteket, illetve igényeket. Nem tudta megvalósítani  Magyarország lakosságának rossz egészségi állapota miatt különösen fontos prevenciós tevékenységeket.

 Az alap- és a szakellátás problémáit nem lehet izoláltan kezelni a szociális problémáktól, illetve az ápolási feladatoktól:

  • Nem megoldott a magatehetetlen, ápolásra szoruló, tartósan beteg idős emberek kórházon kívüli ellátása.
  • Súlyos probléma a gyógyíthatatlan mentális zavarban, illetve pszichiátriai betegségben szenvedő betegek kórházon kívüli intézményes ellátása.

A Nemzeti Népegészségügyi Program mind struktúrájába, mind folyamataiban nem bizonyult megfelelően hatékonynak, és a várható eredmények is el fognak maradni a tervezethez képest. A program megvalósítása során hiányoznak a minőségbiztosítási elvek és módszerek alkalmazása a beleértve a folyamatos ellenőrzést, az adatok rendszeres értékelését és a szükséges visszacsatolást (PDCA kör alkalmazása).
Magyarországon az egészségügyi közkiadások GDP arányos csökkenése, az egészségügyi kiadások arányának elmaradása az OECD országok átlagától a népegészségügyi helyzet kedvezőtlen mutatóival párosul. 2007-ben Magyarország összesen 7,4%-át fordított az egészségügyre, mely alacsonyabb a OECD 8,9%-os arányától. Ezen belül, a 2009-es adatok szerint, az egészségügyre fordított állami kiadások a GDP 3,9%-át tették ki, mely 2,1%-kal alacsonyabb, mint Szlovákia, Lengyelország és Csehország átlaga.  A nem megfelelő működtetés, továbbá a forráskivonás következtében nőtt a rendelkezésre álló pénzügyi források és a működtetés forrásigénye közötti szakadék.

2. A lakosság egészségi állapota
A lakosság rossz egészségi állapotát jól jelzi, hogy 2007-ben Magyarországon a születéskor várható élettartam csak 73,3 év volt, szemben az OECD országokban megfigyelt 79 évvel. (OECD, 2009). Különösen aggasztó a korai halálozás aránya és alakulása hazánkban és annak területi egyenlőtlenségei. A korai halálozás az egészségügyi ellátórendszer, és a népegészségügyi programok hiányosságára hívják fel a figyelmet.
AWorld Health Statistics 2010szerint 2008-ban a születéskor várható élettartam férfiak férfiak között 70 év, nőknél 78 év (átlag: 74,23 év) volt. Ugyanebben az évben az EU átlaga: 79,31 év volt.
A  Human Development Index (HDI) alapján, - amely az országokat három szempont (a születéskor várható élettartam, a tudás és az életszínvonal) alapján értékeli - Magyarország 2007-ben a 43. helyet foglalta el az ENSZ 183 országa között. Ugyanebben a statisztikában a születéskor várható élettartam szerint csak a 67. helyet foglaltuk el. 
Nem kedvezőbb a helyzet, ha a 65. év felett várható élettartamot, illetve annak egészségben töltött arányát hasonlítjuk össze a az Európai Unió adataival.

A problémát csak fokozza a rokkant nyugdíjasok magas száma, melynek gyakran szociális okai vannak, de összefügg a nem megfelelő színvonalú rehabilitációs szolgáltatásokkal is.
A rossz egészségi állapot növeli közvetlen egészségügyi kiadásokat, illetve a közvetett költségeket - mint az elvesztett életévek, a kiesett termelékenység miatt többlet kiadások -, melyek a direkt költségek két-háromszorosát is jelenthetik. A termelés kiesés elérheti az ezermilliárdos nagyságrendet, azaz a GDP közel 5%-a vész el az idő előtti megbetegedések és halálozások miatt. További eszmei költséget jelentenek a pénzügyileg nehezen meghatározható, de nagyon is érzékelhető károk, mint a rossz iskolai előmenetel, a munkahelyi és  pszichoszociális beilleszkedési problémák, a rosszabb életminőség.

3. Az egészségügyi ellátórendszer fontosabb minőségi problémái
Az egészségügyi ellátórendszer egyes szereplői rendkívül heterogén, sokszor egymással össze nem egyeztethető elvárásokat közvetítenek a szolgáltatók felé, miközben az elvárások minőségi és mennyiségi kielégítésének feltételrendszerét nem képesek biztosítani. Nem az elvárásoknak megfelelően teljesülnek a megelőző, diagnosztikus, terápiás és rehabilitációs eljárásokkal kapcsolatos minőségi kritériumok.
Egyszerre van jelen a finanszírozás hiánya, mely várólistákat generál, illetve pazarlás a nem megfelelően átgondolt vagy defenzív magatartás miatt. vagy éppen a hálapénz szülte személyes érdekek miatt. Utóbbi az orvosokat nem kompetenciájuknak megfelelő tevékenységre, illetve felesleges vizsgálatokra készteti. A hálapénz gátolja a szakmailag szükséges ellátási szintre történő továbbküldést, kompetens szakemberek bevonását és ez rontja a csapatmunkát, az ellátás eredményességét, hatékonyságát, sőt rontja a betegbiztonságot.
A feleslegesen végzett párhuzamos vizsgálatokban szerepet játszik az is, hogy a mai napig nem épült ki az az átfogó információs rendszer, mellyel a betegek útja követhető lenne.
Rontja az ellátás minőségét az is, ha nem a legmagasabb szintű bizonyítékok, illetve az inkrementális költséghatékonyságot vizsgáló egészségügyitechnológia-elemzések (HTA) alapján (EBM) történik a betegek ellátása, hanem promóciós szempontok befolyásolják a döntéseket. Az egészségügyi ellátás még napjainkban is főleg betegség- és nem betegorientált. A betegek preferenciáit legtöbször nem veszik figyelembe, tájékoztatásuk hiányos.

4. A minőségügy problémái
A korábbi egészségügyi kormányzatok – annak ellenére, hogy több lényeges intézkedést hoztak a minőség javítása érdekében (pl. 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről,, irányelvek fejlesztése, szakfelügyeleti rendszer kialakítása, EMKI létrehozása) felügyeleti szerveken keresztül még nem tudta megfelelően biztosítani a rendszer működtetését. Ennek elsődleges oka, hogy nem fogalmazta meg a rendszer szereplőivel szemben támasztott elvárását, nem paraméterezte pontosan azok működését. Az adatgyűjtést nem átfogóan végezték, illetve végzik, és a gyűjtött adatok nem képesek megfelelően leírni a rendszer működését. Az adatgyűjtés azonban  több intézményen keresztül, nem egységes elvek szerint és nem egyeztetve történik, ezért nem képes leírni az ellátórendszer és a rendszer szereplőinek működését. Ezen túlmenően az adatok feldolgozása részleges, illetve időben távol esik az adatgyűjtéstől, továbbá az egészségügyi szervezetek csak jelentős késéssel jutnak hozzá a működésüket leíró adatokhoz.
Bár az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről lendületet adott a minőségügyi tevékenységekhez, a magyarországi kórházakban 2001-ben és 2005-ben elvégzett – 116, illetve 103 kórházra kiterjedő – országos kérdőíves felmérés alapján, 2005-ben csökkenő minőség-orientált aktivitás volt igazolható a 2000-ben végzett felmérésekhez viszonyítva.

A magyar egészségügyben is bevezetett túlnyomó többségben MSZ EN ISO 9001: 2001 szabvány előírásai alapján kialakított rendszerek elsősorban egy keretrendszert biztosítanak, a gyakorlatban a minőségbiztosítási struktúra színvonalát biztosítják és az ellátás minőségét csak közvetetten szabályozzák. Sok esetben az ellátás minőségét alapvetően befolyásoló szakmai folyamatokkal érdemben nem is foglalkoznak.
Az egészségügyi ellátás folyamataival már részletesebben szabályozzák a Magyar Egészségügyi Ellátási Standardok, ugyanakkor a MEES standardjai – ezen belül a kórházi ellátással kapcsolatos standardok - sem közvetlenül a szakmai folyamatokkal, hanem azok megvalósulhatóságának feltételeit rögzítik.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet 2009-re vonatkozó adatai szerint országos szinten a kórházak, illetve a klinikák 71%-a rendelkezik már tanúsított minőségügyi rendszerrel, és 86%-a küldetési nyilatkozattal. A szervezetek 72%-ánál készül minőségügyi feljegyzés a helyzetértékelési eredményekről, és 69%-uk rendelkezik minőségfejlesztési teammel. Az adatok ellenőrzése ugyanakkor nem történt meg, és a válaszokban fogalmi zavarok is előfordulnak (pl. belső audit és a klinikai audit értelmezése nem megfelelő).
A kötelezően előírt belső minőségügyi rendszer irányelve hiányos, ellenőrzése – a minimum feltételek között – elvétve történik meg.

Az alapellátásban – annak speciális jellegénél fogva – nincs egységes rendszer. Kezdeményezések között megtalálhatók az ISO szerinti tanúsítással rendelkező, illetve önértékelést végző praxisok, továbbá indikátorok alkalmazása. Bár a Magyar Egészségügyi Ellátási Standardok (MEES) foglalkozik a háziorvosi és a védőnői folyamatok szabályozásával a gyakorlatban az alapellátásban dolgozó orvosok, védőnők tevékenysége nem koordinált, kompetenciák nem tisztázottak a praxisteam folyamatai nem mértek és ellenőrzöttek. A prevenciós tevékenységek szabályozása túl általános, és – ahogyan ezt az epidemiológiai kutatások igazolják – a gyakorlatban ezek a tevékenységek hiányoznak vagy nem megfelelően eredményesek.
A minőségügyi tevékenységeknél nincs teljeskörű motiváció, a finanszírozás során a minőségi szempontok nem vagy csak alig érvényesülnek. A mindennapi egészségügyi ellátás során hiányzik a minőségszemlélet, a bizonyítékok helyes alkalmazása, a hatékonyság, az eredményesség és a biztonságra való odafigyelés. A civilszférával történő egyeztetések, a betegelégedettségi vizsgálatok gyakran csak formálisak.
Fontos probléma a minőségirányítás munkaerő helyzete. Az EMKI felmérése szerint, a kórházak 48%-ában van csak főállású minőségirányítási vezető, akik az intézmények 65%-ában részt vesznek a felső vezetői értekezleteken. Jelenleg nem rendelkezünk adatokkal arra vonatkozóan sem, hogy a minőségügyi vezetők milyen minőségügyi végzettséggel rendelkeznek és milyen kompetenciákkal rendelkeznek.

Nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy a felülről jövő szabályozás, akár tanúsítás, akár akkreditáció – csak akkor éri el célját, ha az társul az egészségügyi vezetők és az egészségügyben dolgozók elkötelezettségével. Ennek szellemében elengedhetetlen a minőségkultúra terjesztése, a vezetők és dolgozók minőségszemléletének fejlesztése.

A jelenlegi helyzet SWOT elemzésének lényegesebb pontjai
Erősségek:
Rendszerszinten

  • Szakmailag felkészült vezetők és egészségügyi dolgozók;
  • Meglévő, működő formalizált szervezetek, egyesületek;
  • Népegészségügyi módszerek, szakemberek állnak rendelkezésre;
  • Északkelet-Magyarországi Egészség Obszervatórium modell-projekt mintaértékű
  • Igényes tudományos műhelyek, iskolák, szakértők az országban;
  • Szakmai irányelvek állnak rendelkezésre, melyek teljeskörűen nincsenek felhasználva a gyakorlatban;
  • Internet elérés széleskörű;
  • Tapasztalatok adatgyűjtésre és adatok feldolgozására;

Minőségügy területén

  • Az egészségügyi szervezeteknél kialakított minőségügyi rendszerek, melyek kedvező alapot teremthetnek, pozitív tapasztalatok minőségirányítási rendszerek működtetésében;
  • Egy-egy szervezetnél megfigyelhető gyarapodó tapasztalatok átvétele (benchmarking);
  • Jól működő infekciókontroll működik az egészségügyi intézményekben, mely példaként tekinthető belső klinikai audit működtetéséhez;
  • Oktatási intézmények és egyes egészségügyi irányítók szervezetek elkötelezettsége a minőség iránt;
  • Egyetemi képzés keretében „Egészségügyi minőségbiztosítási és minőségfejlesztési szak” működik Magyarországon;
  • Működő betegjogi egyesületek, mediátorok;

Gyengeségek:
Rendszerszinten

  • A lakosság állapota rosszabb, mint ami az ország gazdasági helyzetéből következne
  • Az egészségügy jelenleg több szempontból válságos helyzete (finanszírozás, humán erőforrás, hozzáférés, strukturális problémák, szakmai, erkölcsi krízis, stb.);
  • Hiányzik a minőségi szempontok figyelembevétele a különböző szintű döntéshozatalkor;
  • Nem az igényeknek, az adott térség népegészségügyi és szociális helyzetének megfelelő az erőforrások allokációja, ez ellátás struktúrája és folyamata;
  • Nem outcome, hanem output jellegű a finanszírozás;
  • Az egészségügyre fordított összegen belül alacsony a megelőzésre fordított részarány;
  • Az ellátórendszer szerkezetéből fakadó forrásigény és a közfinanszírozású források közötti különbség növekszik, várólisták növekedése;
  • A finanszírozási rendszer jelenleg nem ösztönöz arra, hogy a betegeket a szakmailag indokolt szinten lássák el és, hogy a költséghatékonysági szempontok figyelembe legyenek véve a diagnosztikában vagy a terápiában
  • Az öngondoskodás és költségtudatosság hiánya
  • Nem megfelelő szociális biztonság
  • Összevont gyógyítási és ápolási szolgáltatások
  • Az átlagos technikai színvonal elmaradása az európai átlaghoz képest
  • A preventív medicina által nyújtott lehetőségek nem kellő mértékű kihasználása
  • Nem megfelelő a gyógyítás eredményessége, főleg a későn felismert betegségeknél
  • Az egészségügyi ellátórendszer egyes szereplői rendkívül heterogén, sokszor egymással össze nem egyeztethető elvárásokat közvetítenek a szolgáltatók felé, miközben az elvárások minőségi és mennyiségi kielégítésének feltételrendszerét nem képesek biztosítani;
  • Az ÁNTSZ egészségügyi szolgáltatókkal kapcsolatos feladatainál az utóbbi időszakot a szakmai kontrollról a nyilvántartási és adminisztrációs tevékenységek irányába eltolódott hangsúly jellemzi;
  • A súlyponti kórházak közül nem mindegyik intézmény technikai felszereltsége és humán erőforrása felel meg az igényeknek;
  • Nincs egységes egészségügyi informatikai rendszer;
  • Az intézményi, illetve a dolgozók kompetenciája nem egyértelműen meghatározott;
  • Nem megoldott a szociális és az egészségügyi ápolási feladatok összehangolása;
  • Nem megoldott a szociális intézményekben egyre nagyobb számban lévő terminális állapotba került emberek intézményes hospice ellátása;
  • Népegészségügyi szempontok érvényesülésének hiánya;
  • Nem eredményesen működő népegészségügyi program;
  • Elméletek, tervek gyakorlati megvalósításának hiánya;
  • Az alapellátásban nem megfelelően működik a prevenciós tevékenység, magas a rejtett morbiditás (időben fel nem ismert betegek aránya);
  • Az iskola egészségnevelés nem működik;
  • A betegjogok nem ismerése, betegjogi képviseletek finanszírozási gondjai .

Mindennapi ellátás minőségi gyengeségei

  • Nem biztonságos egészségügyi ellátás;
  • A gyakorlat szükségtelen variációi;
  • Az egészségügyi technológiák alkalmazásának használatának nem megfelelőségei;
  • A rossz minőségű ellátásból származó pazarlás;
  • Nem beteg, hanem betegségcentrikus az ellátás
  • Hálapénz miatti ellenérdekeltség, mely ronthatja az ellátás minőségét;
  • Az ellátás során nem kellő arányban kerülnek felhasználásra a tudományos bizonyítékok, gyakran marketing szempontok döntenek pl. a gyógyszerek felírásáról.
  • A páciensekkel való kommunkiáció, a közös döntési mechanizmus nem megfelelő;
  • A páciensek elégedetlensége;

Minőségügy területén

  • Az egészségügyről szóló törvény a tanúsítást önkéntesnek deklarálja, de nem fogalmaz meg előnyt azok számára, akik ezt teljesítik, nem szankcionálja hiányát.
  • Széttagoltság a minőségfejlesztéssel „hivatalból” foglalkozó szakigazgatás területén;
  • Jelenleg több országos intézmény végez párhuzamosan „minőségellenőrzési” tevékenységet, a jelenlegi adatszolgáltatás és ellenőrzési rendszer nem átlátható, sok az átfedés és túlzottan leterheli az egészségügyi szervezeteket;
  • A működési engedélyek, a minimum feltételeknek való megfelelés, a tanúsítvány megléte és a szakfelügyeleti audit együttes értékelése, koordinálása jelenleg megoldatlan.
  • Még napjainkban is gyakran presztízs érdekek érvényesülnek a minőségfejlesztés területén;
  • Sem ösztönzés, sem szankcionálás nincs jelen a szakmapolitika a minőségügyi tevékenységekkel kapcsolatban;
  • Az egészségügyi szolgáltatások szakmai alapokon történő értékelése, minősítése / akkreditációja nem történik meg.
  • A Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT) csak az általános szabványoknak megfelelő tanúsításra alkalmas követelményeket minősíthet akkreditálhatónak, az egészségügyi szakma-specifikus megfelelőség igazolása nem kompetenciája.
  • Hiányoznak az egészségügyi szolgáltatók tanúsítása során alkalmazható és a standardok egységes szempontok szerinti értelmezésére vonatkozó útmutatók, így a minőségmenedzsment rendszer működését igazoló tanúsítványok értéke széles sávban mozog,
  • A tanúsítható rendszerek (ISO 9001) tanúsításánál a tanúsító szervezetek egészségügyi-szakmai kompetenciája nem kellően áll rendelkezésre.
  • Nincs hiteles nyilvántartás a tanúsítványokról, az egészségügyi auditorokról
  • Az ajánlott indikátorok (EüM rendelet) használata nem egységes. A szolgáltatók által nyújtott ellátás szakmai színvonala, megfelelősége nem ítélhető meg. Az intézmények szakmai mutatóik alapján nem hasonlíthatók össze.
  • A szakfelügyeleti rendszer által végzett ellenőrzések, klinikai auditok nem befolyásolják a szolgáltatók értékelését, minősítési rendszer jelenleg nem működik.
  • Nemzetközi szinten vagy hazai környezetben végzett egészségügyitechnológia-értékelés eredményei csak részben kerülnek felhasználásra.
  • Nem kellően koordinált a szakmai minőség fejlesztése (szakmai irányelvek fejlesztése, külső és belső klinikai audit működtetése);
  • A szakmai irányelvek, protokollok kidolgozása nem minden szempontból felel meg a minőségi követelményeknek;
  • A kidolgozott szakmai irányelvek, protokollok gyakorlati alkalmazása nem teljeskörű;
  • A gyakorlatban nem áll rendelkezésre a betegek biztonságát veszélyeztető eszközök, berendezések, listája, használatuk során bekövetkezett nem várt események regisztrációs rendszere. A megelőzés esetleges, nem épült be az ellátók működésébe.
  • Nem működik az ellátás során észlelelt „bekövetkezett” és „be nem következett”, nem kívánt események országos jelentő/tanuló rendszere.
  • Téves ismeretek a minőségmenedzsmenttel jelentőségével kapcsolatban;
  • Téves vagy hiányzó a minőségszemlélet és minőségismeretek hazánkban, mind a vezetők, mind a dolgozók között;
  • A minőségügyi rendszer működtetéshez szükséges humán-erőforrás képzettsége, kompetenciája nem standardizált.
  • Kevés a minőségügyi diplomával rendelkező minőségügyi vezető;
  • Minőségügyi diploma jelenleg csak posztgraduális képzés során szerezhető. A munka melletti képzést gátolja, hogy ez államilag nem finanszírozott és a munkaerő hiánnyal küzdő szervezetek nehezen tudják képzésre küldött munkatársuk helyettesítését megoldani;
  • Az egészségügyi intézményekben még ma is kevés helyen elkötelezett menedzsment, amely nem a minőségfejlesztés szellemiségével azonosul, hanem „kipipálandó” kötelező adminisztrációként éli meg;
  • Egészségügyi Minőség Díj mindeddig nem került kiírásra.
  • Hiányzik a minőségfejlesztési technikák alkalmazása az egészségügyi ellátás területén

Lehetőségek:

  • Az új kormányzat igénye a változás iránt;
  • Európai, a határokon keresztüli egészségügyi ellátás fejlődése és igénye;
  • Minőségügyi módszerek, rendszerek és modellek nemzetközi elvei már kidolgozásra kerültek;
  • Nemzetközi együttműködési lehetőségek a minőségügyi tevékenységek fejlesztésére;
  • Az egészségipar több GDP-t termel, mint amennyit az egészségügy felhasznál;
  • Az egészségügy jelentős munkahelyteremtő potenciállal rendelkezik
  • Az egészségügy szinergista módon képes hatni a többi ágazat fejlődésére;
  • A lakossági elvárások növekedése, ennek kényszerítő szerepe;
  • Egészségügyi technológiák értékelés (HTA) eredményei rendelkezésre állnak;
  • A minőségfejlesztés egészségügyi szektoron kívüli elismertsége, presztízse;
  • Egyetemi szakirányú továbbképzés keretében egészségügyi minőségbiztosítási és minőségfejlesztési diploma szerezhető;

Veszélyek:

  • Nemzetközi és a hazai gazdasági helyzet jelenleg kedvezőtlen;
  • Alacsony az egészségügy GDP arányos finanszírozási szintje;
  •  A költségvetés kialakításánál és a politikai döntéseknél az egészségügy nem tudja megfelelő szinten érvényesíteni igényét.

Átfogó célok
Az egészségügyi ellátás minőségének fejlesztésének az összes érdekelt fél, az egészségügyi kormányzat, a finanszírozó, az orvosi-technikai eszközöket, gyógyszert gyártók és forgalmazók, az egészségügyi szervezetek, az egészségügyi dolgozók, de különösen a páciensek és az egész lakosság igényeinek és szükségleteinek megfelelő komplex stratégia kialakítása szükséges. (WHO, 2008)
A javasolt stratégia elsődleges célja az egészségi állapotának életminőségének javítása, a lakosság egészségi állapotából fakadó szükségletek és igények kielégítése.
Az egészségügyi rendszerrel összhangban - a minőségi szolgáltatás biztosítása, a morbiditás és a mortalitás csökkentése, figyelembe véve az egészségügy szakmai hatékonyságot, korszerű prevenciós, diagnosztikus, terápiás és rehabilitációs egészségügyi technológiai módszerek alkalmazásával, a páciensek elégedettségét és a működtetett egészségügyi intézmények és szolgáltatások gazdaságosságát.
Miután a fejlett országok lakosságának egészségi állapotát alapvetően az egészségügyi szolgáltatási rendszeren kívüli okok határozzák meg, szükséges, hogy a tervezett minőségfejlesztési startégia kiterjedjen a népegészségügyi tevékenységekre is. A jól megtervezett, minőségügyi szempontból is jól működő népegészségügyi programok hatékonyan hozzájárulhatnak a betegségek megelőzéséhez, és segíthetnek az egészségügyi rendszerekre a növekvő költségek miatt nehezedő nyomás bizonyos mértékű enyhítésében.

  • Az egészségügyre fordított költséget a politikai döntéshozók beruházásnak, a humán erőforrás egyik alapvető tényezőjének tekintsék és ne pusztán költségnek.
  • Interszektoriális együttmüködéssel a lakosság egészségi állapotának javítása;
  • Forrásallokációban újfajta prioritások érvényesítése: a kórházi ellátásról a prevenció, megelőzés irányába való elmozdulás (nem csak az elmaradt egészségügyi kiadásokkal kell számolni, hanem az egészségveszteség csökkenésével is);
  • A prevenciós (pro-aktív) szemlélet beépülése az egészségügyi ellátás minden szintjén;
  • Átlátható, világos munkamegosztás kialakítása az ellátórendszer különböző szintjein.
  • Az ágazati szakmapolitika számára legyen egyfajta prioritás a minőségfejlesztés,
  • A minőségi szempontok és módszerek kiterjesztése az egészségügy minden területére, beleértve az egészségpolitikai döntéshozatali mechanizmust, az egészségügyi ellátó rendszert és a népegészségügyi rendszert;
  • Minőségszemlélet alkalmazása a mindennapi egészségügyi ellátás során;
  • Az egészségügyben dolgozó szakemberek csapatmunkájának, az egészségügyi szervezetek koordinált együttműködésének, az optimális betegutak kialakítása, és fejlesztése;

5. Fejlesztési területek az egészségügy minőségének fejlesztése érdekében
A minőségközpontú ellátás biztosítása, illetve fejlesztése érdekében alapvető feladat annak az egységes normarendszernek a kialakítása, amely a gyakorlati egészségügyi ellátás, a finanszírozás, a minőségtanúsítás és az ellenőrzések alapjául egyaránt szolgálhat.
A munkacsoport véleménye szerint – beleértve a részvevő szervezetek által megfogalmazott véleményeket, javaslatokat - a következő főbb területeken van szükség a minőségszemléleti szempontok erősítésére az egészségpolitikai döntéseknél és a minőségirányítás gyakorlatának fejlesztésére annak érdekében, hogy megoldást találjunk az egészségügy minőségének fontosabb problémáira.

Egészségpolitika szintjén

  • Az egészséges társadalom megvalósítása érdekében interszektoriális minőségügyi együttműködések szükségesek a szociális, az oktatási és a gazdasági szektor területei között;
  • Az érdekelt felek, a civil szervezetek, a páciensek eddigieknél nagyobb mértékű bevonása, felelős egészségmagatartás, betegjogok, betegelégedettség fejlesztése;
  • A jogszabályalkotás által érvényesíteni szükséges a minőségi elvárásokat és annak megvalósításához szükséges módszereket, továbbá egységesíteni kell a minőséggel kapcsolatos szabályozókat;
  • Az ágazatban a minőségfejlesztés elemeivel „hivatalból” foglalkozó szervezetek között feladatmegosztás és kompetenciák egyértelmű tisztázása, szervezeti és szakmai integráció;
  • A klinikai hatékonyság (epidemiológiai kutatások, irodalom szisztematikus értékelése, egészségügyi-technológiai elemzés, irányelvfejlesztés, standardizálás, bizonyítékokon alapuló gyakorlat, klinikai audit) nemzeti szintű feltételeinek, folyamatainak fejlesztése, az érintett szervek, kutatási műhelyek együttműködése, eredmények gyakorlati implentációjának rendszeres mérése és visszacsatolása;
  • Az ÁNTSZ államigazgatásban betöltött pozíciójának újradefiniálása, a szakfelügyeleti rendszer működési feltételeinek javítása;
  • Az egészségügy minőségének biztosítása és fejlesztése érdekében a minőségfejlesztési módszerek (mérés, értékelés, visszacsatolás) egységesítése, a jelenleg több intézményhez tartozó, párhuzamos, kaotikus adatszolgáltatási és ellenőrzési rendszer szervezeti átalakítása;
  • Az intézményeket ösztönző és szankcionáló technikák kimunkálása, bevezetése;
  • A nemzetközi igényeknek is megfelelő egészségügy-specifikus akkreditáció, kimeneti indikátorokat rendszeresen mérő, hiteles minőségtanúsítási rendszer, illetve védjegy-rendszer kialakítása;
  • A MEES fejlesztése keretében, a kórházakban folyó egészségfejlesztés támogatása érdekében, a Health Promoting Hospitals rendszerének bevezetése, a kórházi egészségfejlesztés standardjainak és indikátorainak alkalmazása javasolt;
  • Hatékony és lakosságközeli - beleértve az iskola-egészségügyi és foglalkozás-egészségügyi , védőnői ellátást is – egészségügyi szolgáltatások és azok minőségének fejlesztése, (háziorvosi ellátásban az egyéni praxisokból a társulások irányába való elmozdulás, népegészségügyi szakemberek bevonásával, egynapos ellátások elterjesztése, az ehhez szükséges minőségbiztosítási elemek kialakítása );
  • Az alapellátás struktúrájának és folyamatainak, feladatainak fejlesztése, a megelőző tevékenységek javítása;
  • Epidemiológiai adatokra épülő (Egészség-obszervatóriumok) a lakosság egészségi ellátását javító komplex országos vagy regionális szintű minőségügyi programok, melyek az adott régióban megfigyelhető morbiditási és mortalitási viszonyainak megfelelő ellátást biztosít; ;
  • Minőségbiztosítási elvek és módszerek alkalmazása a népegészségügyi tevékenységeknél, beleértve a folyamatos ellenőrzést, az adatok rendszeres értékelését és a szükséges visszacsatolást (PDCA kör alkalmazása).
  • Gazdaságosan és hatékonyan működtethető regionális egészségügyi rendszer kialakításának elősegítése a párhuzamosságok, a fölösleges kapacitások megszüntetése, és a hatékony betegellátás biztosítása.
  • Informatikai rendszer fejlesztése, egységes, valid mérési módszerek és minőségfejlesztő módszerek megteremtése, a mérhetőség, összemérhetőség feltételeinek megteremtése;
  • Figyelembe véve a határokon átívelő egészségügyi ellátásban rejlő lehetőségeket, hosszútávú nemzeti érdek az egészségturizmus fejlesztése és ennek fejelesztéséhez szükséges minőségtanúsítás, védjegy-rendszer kialakítása;
  • A minőségügyi képzések kiterjesztése graduális (orvostanhallgatók, BSc,MSc), posztgraduális képzések, kredit lehetőség továbbképzések és konferenciák részvéte;
  • A minőségügyi vezetők képzettségének és kompetenciájának egységesítése (Egészségügyi minőségbiztosítási és minőségfejlesztési diploma megszerzése);

Megj: A Debreceni Egyetem OEC, Népegészségügyi Karán posztgraduális, két éves „Egészségügyi Minőségbiztosítási és Minőségfejlesztési Szak” működik, melyet az European Organization for Quality Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB) is akkreditált, ezért jogosult a a „Quality Manager in Healthcare System” oklevél kiadására.

Szervezeti szinten

  • A kötelező belső minőségirányítási rendszer fejlesztése, melynek alapvető feladata az ellátás átláthatóságának biztosítása, folyamatok szabályozása, az eredményes, hatékony és biztonságos ellátás biztosítása;
  • Az eddigi alapokra, a belső minőségirányításra és a tanúsított rendszerekre épülő integrált, a jelenlegi gyakorlatban már használt, de új elemeket is beépítő, moduláris jellegű szervezeti és szakma specifikus akkreditációra is alkalmas rendszer kialakítása, melynek szerves részét képezi a belső klinikai audit, ami szakmai garanciát nyújt az ellátás szakmai eredményének fejlesztésére.
  • A TQM filozófia, alapelvek és módszerek szisztematikus alkalmazása az egészségügy teljes rendszerében (beleértve a beszállítókat és a gyógyszertárakat is) rendszeres méréssel, önértékeléssel és fejlesztéssel;
  • A betegek érdekeinek és a folyamatszemlélet fokozott érvényesítése az egészségügyi ellátás során;
  • A minőségügyi vezetők nagyobb mértékű bevonása a szervezet irányításába;
  • Az egészségügyi dolgozók minőségszemléletének és szakmai kompetenciájának fejlesztése, a bizonyítékokon alapuló gyakorlat alkalmazása;
  • A hatékonyság, eredményesség és a biztonság alapelvét előtérbe helyező minőségirányítási elvek és módszerek, technikák alkalmazása, a vezetőknél és a dolgozóknál;

Nem az a kérdés, hogy lehet az egészségügyi tevékenységek mellett egészségügyi minőségbiztosítással is foglalkozni, hanem az, hogy lehet magas színvonalú és jó minőségű ellátást megvalósítani, hiszen a kettő egymást feltételezi, egymástól elválaszthatatlanok.

6. Szükséges erőforrás
A javasolt stratégia megvalósításának nem minden területe igényel jelentős plusz anyagi erőforrást.
A jelenlegi rendszer struktúrájának racionális átalakításával, a folyamatok hatékonyabb összehangolásával, a minőségszemlélet, az elkötelezettség és a rendelkezésre álló minőségfejlesztő eszközök rendszeres alkalmazásával már jelentős eredmény lenne elérhető viszonylag kis pénzügyi ráfordítással. Ugyancsak nem igényelne jelentős pénzügyi ráfordítást a jelenlegi szabályozók áttekintése, egységesítése, pontosítása.

Jogi szabályozás

  • Finanszírozás – minőségi kritériumok megvalósulása alapján;
  • Az ÁNTSZ feladatainak újragondolása, minőségügyi szerepének erősítése;
  • Adatszolgáltatási kötelezettség, annak egységesítésének szabályozása;
  • Adatszolgáltatást kérő szervezet minőségügyi rendszerének kialakítása;
  • Betegutak szabályozása;
  • Belső minőségirányítási rendszer működtetésének szabályozása;
  • Egészségügyi intézmények akkreditációjának, a szakmai megfelelőségének szabályozása;
  • Szakmai kompetenciák szabályozása;
  • Minőségügyi vezető kompetenciájának szabályozása;
  • Betegjogi betegbiztonsággal kapcsolatos kérdések átvizsgálása.

Pénzügyi erőforrás
Az egészségipar több GDP-t termel, mint amennyit az egészségügy felhasznál. Ezért megalapozott az az igény, hogy kerüljön visszaosztásra   az egészségügyből hiányzó 200-300 milliárd forint.. Magyarország (a legfrissebb rendelkezésre álló 2007-es OECD-adatok szerint) a GDP 7.4%-át fordítja az egészségügyre (magán és közfinanszírozás együtt).
Ezt az arányt és ezen belül a közfinanszírozás arányát emelni szükséges külön tekintettel Magyarország lakosságának egészségi helyzetére.
Az allokációs hatékonyság szempontjából lényeges továbbá, hogy a pénzügyi erőforrások elosztásánál prioritás legyen a népegészségügyi szempontból fontos betegségek megelőzése és azon régiók egészségi ellátásának fejlesztése, ahol kiemelkedően rosszak az epidemiológiai mutatók. 
A hatékonyabb ellátás, az egészségturizmus fejlesztése, a termelőszektoroknak biztosított egészséges munkaerő hosszútávon biztosítja az előbb felsorolt költségek megtérülését. Az egészségügyre költött pénzügyi erőforrás tehát nem költség, hanem beruházásnak tekintendő.
Humán erőforrás
Orvoslétszám, szakdolgozói létszám emelése, külföldön történő munkavállalás csökkentése, minőségügyi tudás, szemlélet, eszközök ismerete.
Minőségügyi ismeretekkel (megelőzéssel, epidemiológiai ismeretekkel, klinikai audittal, egészségügyi technológia-értékeléssel, irodalom kritikus elemzésével, irányelvfejlesztéssel), illetve egészségügyi minőségbiztosítási és minőségfejlesztési diplomával rendelkező, szakemberek számának emelése.

7. Várható eredmény
A stratégiai tervezés és a minőségmenedzsment módszerek elterjedése jelentősen járulhatna hozzá a költségekkel való jobb gazdálkodáshoz, és az emberi tudás és képességek hatékonyabb hasznosításához is. Ily módon a minőség-orientált vezetési módszerek és gyakorlat elterjesztése nemzeti érdek.
A komplex minőségügyi stratégia eredményeként:
1. Átláthatóbb, igazságosabb, és hatékonyabb lesz az egészségügyi rendszer;
2. Bizonyítékokon alapuló, garantált színvonalú, hatékonyabb és biztonságosabb lesz az egészségügyi ellátás, továbbá az egészségügyi és a szociális ápolás közös területei;
3. Javul a lakosság egészségi állapota, javul a betegek elégedettsége, bizalma az egészségüggyel szociális ápolással szemben;
4. Az egészségben eltöltött életévek számának emelkedése nemcsak a kiadások alakulását érintheti kedvezően, hanem az egészségügy bevételi oldaláról is kulcsfontosságú tényező lehet a munkaerő-piaci részvételi arány emelkedése által.
Ennek értelmében a lakosság egészségi állapotának fejlesztése, illetve az úgynevezett „puha tényezők” javítása meghatározó versenystratégiai tényezőt jelentenek Magyarország gazdasági helyzetének javítása, fejlesztése érdekében.
A javuló gazdasági helyzet, visszahatva a társadalmi és egészségügyi ellátórendszerre, javul az egészségügyi rendszer finanszírozhatósága és tovább javítja a lakosság egészségi állapotát, életminőségét. Ennek következtében javul Magyarország Human Development Index (HDI) mutatója, és Magyarország nemzetközi megítélése.

8. Továbbfejlesztés
A minőségorientált egészségügyi stratégia kialakítása mellett szükséges egy átfogó, az egészségipar teljes vertikumára kiterjedő minőségközpontú stratégia kialakítása is. Tágabb értelemben az egészségipar – az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásain és az egészségtúrizmuson kívül – magába foglalja az egészségügyi ellátás során felhasznált termékek előállítását (pl. gyógyszer, orvostechnikai eszközök), illetve az ezek kifejlesztését, alkalmazását elősegítő szervezési, oktatási-kutatási és kommunikációs tevékenységeket, az egészségügyi informatikát és az életmód-ipar termékeit, tevékenységeit.

Tekintettel arra, hogy az egészséget - a biológiai tényezőkön, az egészségügyi ellátórendszer technikai színvonalán, illetve az ellátáshoz való hozzáférésen kívül - az életmód, az életfeltételek, a munka, a gazdasági, illetve a társadalmi körülmények, a fizikai környezet lényegesen befolyásolják, későbbiekbek szükséges egy egységes, interszektoriális egészségközpontú minőségstratégia kialakítását is, melynek szerves részét kell képezze a rendszeresen végzett egészséghatás vizsgálatok. Az egészséghatás vizsgálatok, becslések alkalmazásával a politikai, a gazdasági, a szakágazati döntések, projektek és szabályozások a teljes népesség, illetve az érintett populáció egészségére gyakorolt potenciális hatásai értékelhetővé válnak, illetve az eljárás arra is alkalmas, hogy a különböző alternatívák közül melyik döntésnek lesz a legkissebb egészségkárosító hatása a lakosságra.

A DEMIN X. konferencia résztvevői által megfogalmazott egészségügyi minőségügyi stratégia szükségességét és javaslatait az ISO Fórum XVII. Nemzeti Konferenciája (2010. szeptember 9-10.) is támogatta.

 A stratégiai terv kialakításában résztvevő szakértők, szervezetek (2010. május 20-i állapotnak megfelelően)
Asbóth Katalin védőnő (Országos Csecsemő-és Gyermekegészségügyi Intézet)
Babonits Tamásné alelnök (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara)
Bálint Gyöngyi (Synlab Hungary Kft)
Balogh Zoltán Dr. elnök (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara)
Baticz Orsolya minőségügyi vezető (Országos Tisztiorvosi Hivatal)
Becskeházi András gyógyszerész
Bodnár Ágnes (Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány)
Bognár Ágnes Dr. (SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ)
Brunner Péter Dr. főigazgató (Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ):
Csath Magdolna Prof. Dr. egyetemi tanár (Kodolányi János Főiskola Gazdálkodási és menedzsment tanszék)
Csehák Judit Dr. elnök  (Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány)
Csordás Ágnes elnök (Magyar Védőnők Egyesülete)
Dobai Csilla Dr. háziorvos
Dobos Éva Dr. (Háziorvosi Szakmai Kollégium)
Dózsa Csaba Dr. elnökségi tag (Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság):
Élő Gábor Dr. egyetemi docens, klinikaigazgató-helyettes (SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika)
Fábián Zoltán osztályvezető (SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ)
Fehér Erika főtanácsos védőnő (Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Védőnői Szakfelügyeleti Osztály)
Felszeghy Sára Dr. országos szakfelügyelő főorvos (Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ)
Garay Erzsébet Dr. háziorvos
Gődény Sándor Dr. egyetemi docens (DE OEC Népegészségügyi Kar, Megelőző Orvostani Intézet)
Hajnal Miklós Dr. ügyvezető igazgató (AdWareQ1 Fejlesztő és Tanácsadó Kft)
Hogemann Éva osztályvezető (Semmelweis Egyetem)
Jenei István tanársegéd (Corvinus Egyetem)
Kalocsai Renátó Dr. (Synlab Hungary Kft)
Katonai Zsolt igazgatóhelyettes, (QUALIMED-IL Kft)
Kincses Gyula Dr. főigazgató (Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet)
Kiss Norbert Dr. főosztályvezető Dr. (Egészségbiztosítási Felügyelet)
Komáromi Zoltán Dr. országos szakfelügyelő főorvos (Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ)
Kovács Attila Dr. helyettes országos tisztifőorvos (OTH) (Országos Tisztiorvosi Hivatal)
Kőrösi László Dr. főosztályvezető-helyettes (Országos Egészségbiztosítási Pénztár)
Kulin László Dr. (Egészségügyi Minisztérium):
Kún Éva igazgató (Semmelweis Egyetem)
László Klára Dr. osztályvezető főorvos (Szent Margit Rendelőintézet, Budapest-Óbuda)
Makara Péter Dr. egyetemi docens (DE OEC Népegészségügyi Kar, Megelőző Orvostani Intézet)
Margitai Barnabás Dr. főigazgató (Egészségügyi Minőségfejlesztési Kórháztechnikai Intézet
Molnár Pál Prof. Dr. elnök (Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága)
Muszbek Katalin Dr. orvosigazgató (Magyar Hospice Alapítvány)
Odor Andrea, országos vezető védőnő, osztályvezető (Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Védőnői Szakfelügyeleti Osztály)
Orosi Piroska Dr. egyetemi docens (DE OEC Népegészségügyi Kar, Kórházhigiéne és Infekciókontroll Tanszék)
Őri Adrienne Dr. jogtanácsos (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet
Papp Csaba Dr. (DE OEC)
Pásztélyi Zsolt Dr. választott elnök (Medicina 2000 Egyesület)
Rácz Jenő Dr. főigazgató, elnök (Magyar Kórházszövetség)
Radnai Judit környezetmérnök (Szent Pantaleon Kórház Nonprofit Kft)
Rurik Imre Dr. egyetemi docens (DE, NK, Családorvosi és Foglalkozás-egészségiigyi Tanszék)
Sándor János Dr. egyetemi docens (DE, NK, Megelőző Orvostani Intézet)
Simon Tamás Prof. Dr. elnök (Magyar Rákellenes Liga
Simonné Váradi Zsuzsanna szakmai vezető (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége)
Sinkó Eszter Dr. programvezető (SE, Egészségügyi Menedzserképző Központ):
Sümeghy Gyula igazgató (Semmelweis Egyetem)
Sümegi Endre ügyvezető (Szociális Klaszter Egyesület)
Szecsei Klára Dr. minőségügyi igazgató (MÁV Kórház, Szolnok
Szente Zsuzsanna ápolási igazgató (Szent Margit Rendelőintézet, Budapest-Óbuda)
Szentes Tamás Dr.  (Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat),
Sződi Sándor Dr. ügyvezető igazgató (Minőségfejlesztési Központ)
Szy Ildikó (Egészségügyi Minisztérium)
Takács Zoltán Dr. ügyvezető (Opinion Invest Kft)
Tarr Judit auditor (SGS Hungária Kft)
Thomka György Dr. orvos igazgató (Szent Margit Rendelőintézet, Budapest-Óbuda)
Tombácz Imre Dr. szakbizottsági elnök (ISO 9000 FÓRUM Közhasznú Társadalmi Szervezet)
Topár József Dr. adjunktus (Budapesti Műszaki Egyetem)
Tóth Andrea minőségirányítási koordinátor (Szent Margit Rendelőintézet, Budapest-Óbuda)
Traiber-Harth Ibolya Dr. igazgató (PTE, Klinikai Központ, Minőségirányítási Igazgatás)
Váradi Péter Dr. elnök (AXA Önkéntes Egészségpénztár Igazgatósága)
Várszegi József Dr. ügyvezető igazgató (Szent Margit Rendelőintézet, Budapest-Óbuda)
Velkey György Dr., főigazgató, választott elnök (Magyar Kórházszövetség )

Meghívott szervezetek
Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány,
Debreceni Egyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum,
Egészségbiztosítási Felügyelet,
Egészségügyi Menedzserképző Központ,
Egészségügyi Minisztérium,
Egészségügyi Minőségfejlesztési Kórháztechnikai Intézet,
Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet,
Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága,
Háziorvosi Szakmai Kollégium,
ISO 9000 FÓRUM,
Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság,
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara,
Magyar Kórházszövetség,
Magyar Orvosi Kamara,
Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége,
Magyar Rákellenes Liga,
Medicina 2000 Egyesület,
Minőségfejlesztési Központ,
Országos Alapellátási Intézet,
Országos Egészségbiztosítási Pénztár,
Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ,
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ,
Semmelweis Egyetem,
SGS Hungária Kft,
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége,
Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület,
SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ,
Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége,
Vezető Magyar Egészségügyi Szolgáltatók Egyesülete

Hozzászólások

Nincs hozzászólás...

Hozzászólás előtt be kell jelentkezni:
BELÉPÉS

Legfrissebb hozzászólások