Minőség története az egészségügyben

A minőség valójában nem új koncepció az egészségügyben sem. Az egészségügyben a minőség elvárt szintje olyan követelmény, amelynek évezredes múltra tekint vissza és mindig is az erkölcsi, szakmai hitvallás meghatározó eleme volt. Az egészségügyi ellátás és annak a minőségéért érzett felelősség egyidős. Már az ősi egyiptomi, kínai, japán orvoslásban, de különösen az ókori görög és római orvoslásban már megtalálhatók a minőségbiztosítás elemei és az orvostudomány fejlődését követve egyre gyakrabban találkozunk olyan szemlélettel és gondolatokkal, amelyekből a mai értelemben vett minőségi ellátás komponensei gyökereznek. A teljesség igénye nélkül néhány példa:

Már Babilóniában, az ősi egyiptomi, kínai, japán, de különösen az ókori görög és római orvoslásban is megtalálhatók a minőségbiztosítás elemei és az orvostudomány fejlődését követve egyre gyakrabban találkozunk olyan szemlélettel és gondolatokkal, amelyekből a mai értelemben vett minőségi ellátás komponensei gyökereznek.
Részlet Hammurabbi Törvénykönyvéből:"„Ha egy orvos nagyobb műtétet hajtott végre egy nemesemberen… és azzal a nemes halálát okozta… le kell vágni a kezét.”

 


Hippokratesz (i.e. 400 körül) Az égei-tengeri Kosz szigetén működő orvosi iskola vezetője. Tanításai során a megfigyelések és tapasztalatok fontosságára hívta fel a figyelmet. A Corpus Hippocraticum több, mint 70 kötetben foglalja össze Hippokratesz és tanítványai ismereteit. Korunk orvosi etikájának egyik pillérje a hippokrateszi eskü.

A gyógyszerek alkalmazása az emberiség történetének ősködébe vész (a fennmaradt legrégebbi kínai gyógyszeres könyv 5000 éves), s a "szabályozás" kezdetben értelemszerűen a kezelés módjára vonatkozott. (Mózes III. könyvében pl. szerepel az izsóp bőrbetegségek kezelésére, hatóanyagait századunkban izolálták.) Az is nyilvánvaló azonban, hogy hamar felismerték a gyógyszerkészítés módja és a hatásosság közötti összefüggést.

Az i.sz. II. században a római birodalomban élt Galenus pontos gyógyszerkészítési eljárásokat rögzített (galenikumok), s ily módon a gyógyszerészeti "minőségbiztosítás" atyjának is tekintjük (folyamat (process) szabályozás).





Salerno, az első európai orvosi iskola nevéhez fűződik az orvosi kézikönyvekre alapozott oktatási rendszer kialakítása. Felismerték, hogy az egészségért több tényező felelős.
„Jó erőt és egészséget, ha akarsz elérni
Kerüld a bosszúságot, békében kell élni,
Jó a zsíros levesektől, a sok bortól félni”

Paracelsus (Philipp Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim) (1493-1541): a tudományos kutatás fontosságát hangsúlyozza (mielőtt kezelnénk, meg kell érteni az életfolyamatokat). Az orvosi tevékenység központja a beteg. Fontosnak tartotta a test és a lélek egyidejű kezelése, diétával, jó környezettel és megfelelő orvosi magatartással.


 

Klasszikus és magyar példa a Semmelweis Ignácz által javasolt klórvizes kézmosás, ami modern értelemben a fertőzések – gyermekágyi láz - megelőzésének első szabályozott folyamatleírásának felelt meg. Ha már akkor lett volna minőségügyi rendszer ezer és ezer anya életét lehetett volna megmenteni.



Florence Nightingale (1820-1910) nevéhez fűződik a kórházi ápolás fontosságának tudatos fejlesztése. Nightingale a krimi, háború idején Scuteriben megfigyelte, hogy a hadikórházban ápolt sebesültek mortalitása nagyobb, mint a nem kórházban ápoltaké. Megállapította, hogy a magas kórházi mortalitás a kórház higiéne és a kórházi ápolás rendkívül alacsony színvonalának tulajdonítható. Felismerésének és ápolói tevékenységének köszönhetően a halálozási arányt 40-ről 2%-ra csökkentette. Az 1859-ben jelent meg a "Notes of Nursing" (1859) című munkája, amelyben az ápolás „standardjait” foglalta össze a kor színvonalának megfelelően

A minőség tehát nem új és nem valamilyen menedzsmenti kategória, hanem olyan fogalom, és gyakorlat ami a gyógyítás során mindig is jelen volt, csak nem kapott külön hangsúlyt.

 Az orvosi tevékenység minőségének rendszeres értékelését elsőként Ernest. A. Codman Egyesült Államokbeli  sebész végezte el, aki már 1916-ban megállapította, hogy az orvos felkészültsége közel sem az egyetlen tényező a minőség alakításában, hanem ehhez még egyéb, környezeti feltételek is szükségesek.

 


Néhány egészségügy minőségével foglalkozó "minőségguru" 

Deming, Dr. W. Edwards Deming (1900 - 1993)
Deming amerikai statisztikus volt. Az 1950-es években japán mérnököket képzett, és a japánok véleménye szerint kiemelkedő szerepe volt abban, hogy országuk a második világháború után ugrásszerűen fejlődött. Deming szerint a minőség elsősorban a felsőbb szintű menedzsment tetteinek és döntéseinek, nem pedig a munkások cselekedeteinek a következménye. A menedzsment feladata a rendszer szervezése és az általános problémák kezelése, a munkások pedig azokért a speciális hibaokokért felelnek, amelyeket közvetlenül az ő ténykedésük okoz. A minőség javításának feladatát tehát meg kell osztani a különböző szintek között. Deming a statisztikai minőségszabályozás (SQC, SPC) megalapozója.

 

Donabedian, Avedis(1919–2000) 
A Michigeni Egyetem Népegészségügyi Iskolájának professzora 1961 és 1989 között. Nevéhez fűződik többek között az egészségügyi ellátás struktúrára, folyamatra és eredményre tagolása, melyet 1966-ban a Milbank Memorial Fund Quarterlyben publikált „Evaluating the quality of medical care” címmel. 1980–1985 között háromkötetes könyvben (Explorations in Quality Assessment and Monitoring) jelentette meg az egészségügyi minőségbiztosítás alapelveit.

Berwick, M. Donald (1946- )
Berwick a Harvard School of Public Health (Népegészségügyi Iskola), Department of Health Policy and Management professzora, és gyermekgyógyászként a Bostoni Gyermekkórház (Boston’s Children’s Hospital) munkatársa és a massachusettsi Általános Kórházban (Massachusetts General Hospital). Az Institute for Healthcare Improvement (IHI) elnöke és ügyvezető igazgatója. Az egészségügyben elsőként alkalmazta Deming alapelveit. Arra a következtetésre jutott, hogy következő tényezők szükségesek az eredményes fejlesztéshez, a kaizen-elv egészségügyi megvalósításához. 1. Az egészségügyi vezetőknek minőségfejlesztésre kell törekedniük. 2. Elsődleges fontosságúak a minőségfejlesztéshez szükséges befektetések.3. Létre kell hozni az egészségügyi dolgozók megbecsülését.4. Nyílt, rendszeres párbeszéd szükséges a betegek és az egészségügyi dolgozók között. 5. Az egészségügyi körülményekre adaptált modern, technikailag és teoretikusan megalapozott eszközök szükségesek a folyamatok fejlesztésére. 6. Az egészségügyi szervezeteknek minőség-centrikusnak kell lenniük. 7. Az egészségügyi szabályzóknak érzékenyebbnek kell lenniük a költségekre és a nem megfelelő eredményességre a minőség fejlesztése érdekében. 8. Az egészségügyi dolgozóknak részt kell venniük a szakmai követelmények meghatározásában, de el kell kerülniük a minimum standardokra való törekvést. 9. Az orvosoknak el kell kötelezniük magukat a minőségfejlesztés mellett. 10. A minőségfejlesztés egyaránt alkalmazható a kis és a nagy egészségügyi szervezeteknél.


Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1997-ben ajánlást fogadott el (Miniszteri Bizottság R (97) 17 számú ajánlása) a tagországok minőségfejlesztési rendszerének kialakításához, majd 1998-ban az Európai Unió Egészségügyi Minisztereinek Tanácsa foglalt állást a minőségbiztosítás kialakításáról.

 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik kiemelt célja az ellátás minőségének javítása, az ellátáshon: való egyenlő hozzájutás, a felhasználók elégedettség és a források költség-hatékony elosztása. Az egészségügyi ellátásnak - a szükségletekhez igazítottan - gazdaságosnak, hatékonynak és a lehető legjobb minőségűnek kell lennie.

A magyarországi egészségügyi minőségbiztosítás az 1990-es évek elejétől indult gyorsabb fejlődésnek. Az egészségügyben felhasznált termékek (műszerek, eszközök, gyógyszerek, stb.) minőségi követelményei, a közegészségügyi normák korábban is léteztek, és érvényesítésre kerültek. A csecsemő- és az anyai halálozás rendszeresen értékelésre került, a kórházakban szakmai konzultációk, az eset-megbeszélések, az idősebb, tapasztaltabb kollégák által tartott, a diagnosztikus és terápiás protokollok ellenőrzését szolgáló vizitek, a betegdokumentáció ellenőrzése jelentette a minőségbiztosítás hazai gyökereit. Tekintettel arra azonban, hogy ezek az elemek nem szerveződtek a minőség fejlesztését szolgáló összehangolt rendszerré, hatékonyságuk és az ellátás minőségére gyakorolt hatásuk elmaradt a kívánatostól.


Az 1997. évi egészségügyi törvény 1999. január 1.-i hatállyal kötelezővé teszi a minőségügyi rendszerek működtetését az egészségügyi intézményekben:

"Minden egészségügyi intézményben biztosítani kell a belső minőségügyi rendszer működését, amelynek célja:
a) a szolgáltatások minőségének folyamatos fejlesztése, a szolgáltatás folyamatainak megismerése és részletes tervezése, ide értve a lehetséges hibák megelőzésének tervezését is,
b) a szolgáltatás során felmerülő hiányosságok időben történő felismerése, a megszüntetéséhez szükséges intézkedések megtétele és ezek ellenőrzése,
c) a hiányosságok okainak feltárása, az azokból fakadó költségek, károk csökkentése,
d) megfelelés a szakmai és minőségügyi követelményeknek és a saját követelményrendszer fejlesztése
."

Az 1997. évi egészségügyi törvény 2012. június 28-tól életbe lépett módosítása az akkreditációs standardok alkalmazását is lehetővé teszi az egészségügyi intézményekben. A törvény megfogalmazása szerint: "Az egészségügyi szolgáltatók akkreditációja az adott ellátási formára specifikus standardok szerinti működés elismerése. Az akkreditációra való jelentkezés önkéntes. Az akkreditáció alapjául szolgáló standardok az egészségügyi ellátás biztonságát támogatják, és az eredményességet elősegítő tevékenységek szabályozására vonatkoznak. "


Legfrissebb hozzászólások