Rendszerek, értékelés és visszacsatolás

9. Nemzetközi és magyar indikátorrendszerek történeti és mai tanulságai

9.1. Az NHS történeti példája és mai rendszere

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálatban az 1980-as évektől fejlesztettek teljesítményindikátorokat. A korai mutatók elsősorban az ellátás volumenét és költségét követték; az 1997-ben meghirdetett „New NHS” program már az egészségi eredményeket, a hozzáférést, a hatásosságot, a hatékonyságot, valamint a szolgáltatók és betegek tapasztalatait is beemelte az értékelésbe. A történeti fejlődés fő tanulsága, hogy a teljesítménymérés önmagában nem azonos a minőségméréssel: a ráfordítás és aktivitás mellé folyamat-, eredmény-, biztonsági és tapasztalati mutatók szükségesek.

A külföldön kialakított indikátorok átvétele csak módszertani és szervezeti adaptációval indokolt. Az eltérő betegutak, finanszírozási szabályok, kódolási gyakorlatok, adatminőség és populációs kockázat miatt azonos név alatt is eltérő tartalmú mutató jöhet létre.

Az NHS mai, többszintű mérési gyakorlata

• Alapellátás: a Quality and Outcomes Framework (QOF) indikátoraihoz évenkénti értelmezési és ellenőrzési útmutató tartozik. A 2026/27-es útmutató 2026. április 1-jétől hatályos, és a korábbi változatokat felváltotta.

• Szolgáltatói felügyelet: az NHS Oversight Framework nyilvános teljesítmény- és besorolási felülete 2025 szeptemberében indult. A sürgősségi, tervezett, mentális egészségügyi és más szolgáltatási területek adatait egy helyen mutatja be; a besorolásokat és a kapcsolódó adatokat negyedévente frissítik.

• Betegi nézőpont: a teljesítményadatokat országos és helyi betegtapasztalati felmérések egészítik ki. Ezek célja nem csupán a közlés, hanem a helyi fejlesztendő területek azonosítása is.

Mai tanulság: az NHS példája nem egyetlen összesítő mutatót, hanem egymásra épülő mérési szinteket használ. Az alapellátási ösztönzés, a szolgáltatói felügyelet, a beteg által jelzett tapasztalat és a fejlesztési támogatás külön funkció; eredményeik csak a definíció és a felhasználási cél ismeretében vethetők össze.

Hivatalos források: NHS England – QOF 2026/27; NHS Oversight Framework – módszertan és legfrissebb besorolások.

9.2. Mai nemzetközi irányok

A korszerű nemzetközi rendszerekben a klinikai eredmény, a betegbiztonság, a hozzáférés, az időszerűség, a hatékonyság és az egyenlőség mellett egyre nagyobb súlyt kap az, amit maga a beteg jelez az egészségi állapotáról és az ellátás során szerzett tapasztalatairól. A mutatók ezért több adatforrásból — adminisztratív adatokból, klinikai dokumentációból, regiszterekből, jelentési rendszerekből, valamint PROM- és PREM-felmérésekből — állnak össze.

Beteg által jelzett eredmények és tapasztalatok

Az OECD PaRIS első ciklusa 2017–2025 között több mint 107 000, 45 éves vagy idősebb alapellátási páciens adatait gyűjtötte össze több mint 1800 praxisból, 19 országban. A 2025-ben indult második ciklus 2030-ig fejleszti tovább az összehasonlítható, beteg által jelzett eredmény- és tapasztalati mutatókat. Ez az irány a betegközpontúságot önálló mérési dimenzióvá teszi, nem pusztán az elégedettség kiegészítő kérdésévé.

A mai indikátorrendszerek közös módszertani követelményei

• Verziózott definíció: a számláló, nevező, kizárások, adatforrás és időszak változásai legyenek követhetők.

• Összehasonlíthatóság: az esetösszetételt, a bizonytalanságot és az adatminőséget az értelmezésben láthatóvá kell tenni.

• Egyenlőségi bontás: az átlag mellett vizsgálni kell a területi és társadalmi különbségeket is, amennyiben az adatvédelem és az esetszám ezt lehetővé teszi.

• Fejlesztési visszacsatolás: a mutató értéke önmagában nem magyarázza az okot; jelzést ad a részletesebb elemzéshez és a beavatkozás utáni visszaméréshez.

Az AHRQ Quality Indicators jó példa az adminisztratív adatokból képezhető jelzőrendszerre: az indikátorok további vizsgálatra alkalmas területeket azonosítanak, ezért nem használhatók automatikusan az ellátás minőségének teljes vagy oksági magyarázataként.

Hivatalos források: OECD PaRIS; AHRQ Quality Indicators; WHO – Quality of care.

9.3. Magyar fejlesztések: történeti alapok és mai adatforrások

Az OEP-ben, az Egészségügyi Minisztérium támogatásával és szakmai műhelyekben kialakított korábbi indikátorprogramok a hazai fejlesztés fontos állomásai voltak. A korabeli honlapcímek és intézménynevek egy része már nem aktuális, ezért a történeti mutatólistákat nem szabad jelenleg működő országos rendszerként bemutatni. Megmaradó szakmai tanulságuk a pontos definíció, a valid adatgyűjtés, a befolyásoló tényezők feltárása, az intézményi visszajelzés és a rangsorolás korlátainak világos közlése.

Mai hazai mérési és visszajelzési elemek

A három példa eltérő mérési szintet és célt képvisel, ezért nem helyettesítik egymást. A lakossági egészségállapot, a hozzáférés és a betegbiztonsági tanulás adatai csak közös fogalmi keretben, egységes metaadatokkal és világos felelősségi renddel kapcsolhatók össze szolgáltatói minőségértékeléssé.

Hivatalos és intézményi források: NNGYK – Egészségmonitorozás; NEAK – Intézményi várólista és előjegyzési lista; Semmelweis Egyetem – NEVES Program.

10. A minőség mérésének egyéb formái

10.1. Hatósági engedélyezési eljárás

Történeti háttér és mai értelmezés

A következő ÁNTSZ-vizsgálat és a hozzá kapcsolódó jogszabályi hivatkozások történeti források. A hatósági szervezet, az illetékesség és a jogszabályi háttér azóta többször változott; a működési engedélyezés és ellenőrzés aktuális rendjét mindig a hatályos jogszabályok, valamint az illetékes népegészségügyi hatóság alapján kell meghatározni.

Az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító engedélyezési eljárás lefolytatása és a működési engedély kiadása Magyarországon az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) feladat- és hatáskörébe tartozik. Az ÁNTSZ a működési engedély kiadását követően rendszeresen ellenőrizte az egészségügyi szolgáltatónál a működéshez szükséges feltételek folyamatos meglétét.

ÁNTSZ 2001-ben végzett egy átfogóbb vizsgálatot

Az ÁNTSZ 242 fekvőbetegeket ellátó intézményben - elsősorban a belgyógyászatokon -, intézeti gyógyszertárban végzett célvizsgálatot. Az ellenőrzés kiterjedt az intézmény működési rendjére, a gyógyszerészeti eljárásra, az ügyeletekre, a halottakkal kapcsolatos eljárásokra.

A felmérés több mulasztásra hívta fel a kórházak figyelmét. Az ÁNTSZ szerint Budapesten rosszabb a helyzet, mint vidéken.

Az intézmények 10 százalékának nem volt érvényes vagy elfogadott működési engedélye. Sok helyen nagyon régi szervezeti és működési szabályzat alapján dolgoztak.

Hiányos volt az orvosok munkaköri leírása. Gyakran nem személyre szóló a leírás, vagy nem tartalmazza a munkarendet, nem rendelkezik a felelősségi körről, illetve nem tisztázottak a hatáskörök.

Az ápolók feladata általában megfelelően volt meghatározva. Problémát jelentett viszont, hogy az ápolók által készített dokumentációkat nem ellenőrizték mindenhol rendszeresen az orvosok, így csorbul az ápolás orvos szakmai kontrollja.

Az orvosok és az ápolók által készített dokumentációk nem voltak egységesek, illetve eltérőek az egyes intézményekben.

Gyakori volt az a hibás gyakorlat is, hogy a gyógyszerelés nemcsak a lázlapról történt, hanem az ápolók a saját feljegyzéseikből is dolgoztak. A kórházak 10 százalékában nem volt biztonságos a gyógyszerek tárolása sem.

Az ügyeletes orvos nem mindig tartózkodott azonos osztályon az ápolóval, és nem volt szabályozott, hogy ilyen esetben írásban vagy szóban kell-e utasítást adni. Az utasításokat csupán 40 százalékban dokumentálták, így utólag az nem volt visszakereshető, ellenőrizhető.

Az ÁNTSZ megállapította azt is, hogy a boncolások száma az indokoltnál alacsonyabb, csupán legfeljebb a halottak harmadát boncolják.

Az intézeti gyógyszertárakban nagyon kevés a gyógyszerész, illetve a gyógyszerészeti asszisztens.

Az ÁNTSZ vizsgálat jól jelzi, hogy a hatóság által végzett vizsgálat alkalmas a minőségi problémák mérésére. A hibák jelentős részéért a menedzsment tehető felelőssé, részben pedig hiányos volt a korabeli jogszabályi háttér. Hiányos jogszabályok esetén miniszteri, illetve kormányrendeletek módosítására lenne szükség, ha van jogszabály, ami nem jut érvényre, akkor - amennyiben ezt a személyi feltételek lehetővé teszik - a fokozott hatósági ellenőrzés, illetve azt kiegészítve a belső minőségügyi rendszer, továbbá az önkéntes megfelelőség-tanúsítás rendszere segítene a minőségi problémák feltárásában.

A korszerű minőségszemlélet szerint a minőségi problémák feltárása, azok megoldása, megelőzése, továbbá az ellátás fejlesztése alapvetően az egészségügyi szolgáltatók elkötelezettsége határozza meg.

Lásd még

7/1991. (IV.26.) NM rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezetéről és működéséről

15/2005. (V. 2.) EüM rendelet az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről

(16/2005. (V. 2.) EüM rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezetéről és működéséről szóló 7/1991. (IV. 26.) NM rendelet módosításáról)

10.2. Az auditálás formái

A kívánt teljesítmény elérése érdekében szükség van a folyamat rendszeres, tervezett ellenőrzésére. A folyamat ellenőrzésének / értékelésének különböző módjai vannak.

A belső értékelés (internal audit), amelyet az adott intézmény alkalmazottai, míg a külső értékelés (external audit), amelyet a vizsgált intézményen kívüli személyek végzik.

A külső auditorok képviselhetnek társintézményt, szakmai szervezetet, oktatási intézményt, kormányzati szervet, kutatócsoportot, vagy vállalkozást. Az egészségügyben lényeges a szakmai tevékenységekkel összefüggő folyamatok ellenőrzése.

Az audit lehet:

1. Első típusú audit (belső felülvizsgálat)

2. Második fél által végzett felülvizsgálat (beszállító minősítése)

3. Harmadik fél által végzett felülvizsgálat (külső audit, tanúsítás)

10.2.1. Belső felülvizsgálat

A belső audit két fő csoportra osztható

1. Rendszer audit
2. Szakmai audit (klinikai audit)

Belső rendszer audit

A belső felülvizsgálat rendszerezett vizsgálat annak meghatározására, hogy a minőségirányítási rendszerrel kapcsolatos tevékenységek és a rájuk vonatkozó eredmények megfelelnek-e a tervezett intézkedéseknek, ezeket az intézkedéseket hatásosan megvalósították-e, és alkalmasak-e ezek a célok elérésére.

A belső audit biztosítja a minőségirányítási rendszer dokumentált szabályozások szerinti működésének illetve a végrehajtás hatékonyságának vizsgálatát.

A belső auditnak meg kell állapítania, hogy a minőségirányítási rendszer:

1. megfelel-e a jelen szabályozás követelményeinek,

2. bevezetése és fenntartása hatásos / hatékony-e.

10.2.2. Beszállító minősítése

Az egészségügyi szolgáltatók munkájuk során egyre nagyobb mértékben vásárolnak orvos-technikai eszközöket (diagnosztikus, terápiás technológiákat), illetve egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy egészségügyi szolgáltató más szolgáltatótól vásárol szolgáltatást. Ezek lehetnek a páciensek ellátásával szoros kapcsolatban lévő egészségügyi technológiák (pl. diagnosztika) vagy az ellátást biztosító egyéb tevékenység (étkezés, takarítás).

Sokkal kedvezőbb helyzetben van az az egészségügyi szolgáltató, akinek beszállítói megbízhatók, akikkel nem kell nap mint nap kisebb nagyobb minőségi problémákkal vesződni.

A minőségügyi rendszer egyik alapkövetelménye ezért a beszállítók minősítése. Erre vonatkozóan nincs egységes módszer, mindenki olyat alkalmaz, ami számára a legmegfelelőbb. Alkalmazhatnak kérdőíveket, vagy akár helyszíni bejárást.

Mivel az egymással kapcsolatban lévő egészségügyi szolgáltatók egyúttal egymás beszállítói is lehetnek, a több szolgáltató folyamataira komplex módon épülő betegellátás egyre nagyobb mértékben igényli a kölcsönös beszállítói értékelést.

10.2.3. Külső audit tanúsítás és akkreditálás

Történeti háttér és mai értelmezés

Az akkreditálásról és a tanúsító szervezetek felhatalmazásáról szóló következő jogi példák történeti közlések. Mai alkalmazáskor az aktuális magyar és európai szabályozás, valamint az illetékes akkreditáló szervezet követelményei az irányadók.

Tanúsítás

A tanúsítás (certification) olyan eljárás, amellyel egy független, arra felhatalmazott (akkreditált) szervezet írásban igazolja, hogy egy termék, egy folyamat vagy egy szolgáltatás megfelel az előírt követelményeknek. A tanúsítás a minőségügyi rendszer meglétét vizsgálja, ezen keresztül a normáknak való megfelelés valószínűségét, azaz - az akkreditációval szemben nem közvetlenül értékeli a termék vagy a szolgáltatás minőségét.

Az akkreditálás annak a hivatalos elismerése, hogy valamely szervezet vagy intézmény felkészült bizonyos tevékenységek (vizsgálat, tanúsítás, ellenőrzés) meghatározott feltételek szerinti végzésére.

A tanúsításhoz hasonlóan az akkreditálás is önkéntes eljárás abból a célból, hogy a szóban forgó intézmény megszerezze minőségének általános és szakmai elismerését. A folyamat során egy szervezet, vagy hivatal értékeli az egészségügyi szolgáltatót vagy egy oktatási intézményt, illetve képzési programot és tanúsítja, hogy az megfelel bizonyos előre meghatározott követelményeknek, standardoknak. Egyúttal arra is szolgál, hogy az intézményeket az adott normák elérésére ösztönözze.

A Magyarországon 1995-ben elfogadott akkreditációs törvény szerint a vizsgáló és kalibráló (tanúsító) laboratóriumok, a tanúsító és az ellenőrző szervezetek akkreditálása kötelező. Akkreditálásra kerülnek azok a szervezetek is, amelyek a kórházak tanúsítását végzik.

A tanúsító szervezetek, a nemzeti akkreditációs rendszere és sikeres akkreditálási eljárás során, melyet jogszabályi háttér alapján a kormány által illetve kijelölt akkreditáló szervezet (hazánkban a Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT)), alapján kaphatnak felhatalmazást tanúsítási tevékenység végzésére.

A felülvizsgálatok összessége, egy adott követelményrendszernek való megfelelés dokumentálása = TANÚSÍTÁS.

A tanúsítási láncot a 2.4. ábra szemlélteti

2.4. Ábra: Akkreditálástól a minősítésig

A tanúsítás és auditálás részletes tárgyalása a későbbi minőségtechnikai fejezetben kap helyet.

10.3. Klinikai audit

A klinikai auditálás (clinical audit): az egészségügyi ellátás rendszeres és kritikus elemzése, amely kiterjed a diagnosztikus és terápiás eljárásokra, az erőforrások felhasználására, valamint az eredményre és a beteg életminőségére. Az auditálás olyan értékelési módszer, amely arra alkalmas, hogy adott kritériumok alkalmazásával összevethessünk egy praxist vagy szolgáltatást (amely orvos, nővér, illetve szervezet által nyújtott) meghatározott viszonyítási alappal. Az auditálás eredménye a minőség javítását célzó javaslatok vagy ajánlások kidolgozása. Jellegét tekintve lehet külső, pl. a szakfelügyeleti rendszer keretében végzett audit, vagy belső audit, amely a minőségügyi rendszeren belül zajlik.

A klinikai audit részletes módszertana önálló fejezetben következik.

A klinikai audit és a szakmai felügyelet kapcsolatát a későbbi fejezet tárgyalja.

10.4. Önértékelés és RADAR

Történeti háttér és mai értelmezés

A következő kilenc főkritérium és a hozzájuk kapcsolódó RADAR-értelmezés az eredeti forrásban szereplő EFQM-modell történeti változatát mutatja be. Az önértékelés és a bizonyítékokon alapuló visszacsatolás alapelve ma is érvényes; formális alkalmazáskor az aktuális EFQM-modellből kell kiindulni.

Az önértékelési modell lehetővé teszi, hogy a kiválóság elérésére számos megközelítést alkalmazzanak. Az önértékelési modellben vannak olyan alapelvek, amelyek alátámasztják az egészségügyben történő alkalmazását is, és a minőségügyi rendszer evolúciós folyamatában jól illeszkedik a már kialakított minőségügyi rendszerek auditálási folyamataihoz, illetve több szempontból átfogóbb képet nyújt az adott egészségügyi szolgáltatóról.

Az önértékelési modell a kritériumok az adottságok és az eredmények csoportjaiban 9 fő kritérium és 32 alkritérium mérésével értékeli az egészségügyi szolgáltatót.

Adottságok

1. Vezetés
2. Üzletpolitika és stratégia
3. Dolgozók irányítása
4. Erőforrások
5. Folyamatok

Eredmények

6. Vevői elégedettség
7. Dolgozói elégedettség
8. Társadalmi hatás
9. Szakmai és pénzügyi eredmény

Az eredmények értékelésekor azt vizsgálják, hogy mit ért el az egészségügyi szolgáltató szervezet.

Az adottságok értékelésekor arra keresnek választ, hogy hogyan éri, érte el eredményeit.

A 9 fő kritériumot és a 32 alkritérium főbb elemeit a 2.6. ábra foglalja össze

2.6. ábra Az EFQM önértékelési modell fő- és alkritériumai

Önértékelés széles körű alkalmazásával lehet biztosítani a minőségirányítási rendszer szisztematikus belső értékelését, a gyengeségek feltárását, valamint a minőségirányítási rendszer működtetésével elért fejlődés mérését. Az önértékelésnél az eredményekre (Results) kell helyezni a hangsúlyt a megközelítési (Approach), lebontási (Deployment), értékelési (Assessment) és felülvizsgálati (Review) technikák folyamatos elemzésével.

2.8. Táblázat: A RADAR értelmezése

A modell alkalmazásának legnagyobb eredménye, hogy önértékelésre készteti a szolgáltatókat. Összehasonlítják a jelenlegi helyzetüket az előző évivel, és foglalkozni kezdenek mindezen eredmények értékelésével. Az ismételt önértékelés és változtatások bevezetése, spirálszerű folyamatos fejlesztést eredményez.

11. Összegzés

11.1. Az indikátorok fő tanulságai

Az egyre összetettebbé és költségesebbé váló egészségügyi ellátás nem nélkülözheti a nyújtott szolgáltatás minőségének folyamatos monitorozását. A minőség mérésének egyik legfontosabb módszere a minőségi indikátorok szisztematikus alkalmazása.

A minőségi indikátor egy mutatószám, amelynek a változása érzékenyen tükrözi az ellátás minőségében bekövetkező változásokat. Egy mutatószám csak akkor válik minőségi indikátorrá, ha tudományos bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a mért eljárás megtörténte (vagy elmaradása) befolyással van az eredményre.

Ha eredményadatokra alapozzuk az indikátorfejlesztést, akkor viszont bizonyítani kell, hogy az eredményadatokban bekövetkező változás összefüggésben van gyógyítási folyamat színvonalával.

11.2. Az indikátorképzés során megválaszolandó legfontosabb kérdések

Az indikátorképzés során megválaszolandó legfontosabb kérdések (Hofer, 1997):

• Az ellátási folyamat során fellépő minőségi problémák szoros kapcsolatban vannak-e az indikátor értékeinek változásával és ezek a minőségi problémák befolyásolják-e az eredmény alakulását?

• Kialakítható-e gyors és költséghatékony adatgyűjtési rendszer az indikátor széles körű alkalmazásához?

• Elég gyakori-e a probléma, ahhoz, hogy érdemes legyen a monitorozásához indikátort fejleszteni?

• Az alkalmazandó indikátor nyújt-e valóban hasznos segítséget a szolgáltatásnyújtó, a finanszírozó vagy az egészségpolitikai döntéshozók minőségfejlesztési törekvéséhez?

• A fenti kérdések megválaszolása fontos segítséget ad ahhoz, hogy erőforrásainkat ne pazaroljuk értelmetlen tevékenységekre.

12. Visszacsatolás a fejlesztéshez

12.1. Érthető eredményközlés

A visszajelzés legyen időszerű, a címzett számára érthető, a betegcsoport és a definíció szempontjából átlátható, és mutassa meg a változást az időben. A puszta rangsor helyett az eltérés nagyságát, bizonytalanságát, lehetséges okait és a befolyásolható folyamatot is be kell mutatni.

12.2. Döntés és intézkedés

Az értékelés végén előre meghatározott felelős dönt arról, szükséges-e azonnali korrekció, mélyebb okfeltárás, fejlesztési projekt vagy további adatgyűjtés. A felelősség, a határidő, a szükséges erőforrás és a várt eredmény dokumentálása nélkül a visszajelzés könnyen következmény nélkül marad.

12.3. Visszamérés

A változtatást újabb mérés követi: csak így különíthető el a szándék a tényleges, fenntartható javulástól. A mérés vége ezért egyben a fejlesztési kör következő szakaszának kezdete.

A fejezet kulcsüzenete: csak azt mérjük, amit értelmezni és fejleszteni is tudunk. A jó mérés érvényes adatot, világos összehasonlítást és felelős visszacsatolást kapcsol össze.

13. Irodalom és szakmai források

13.1. A minőségmérési fejezet eredeti hivatkozásai

Irodalom

A számozott hivatkozások teljes bibliográfiai adatai a 13.4. alfejezetben, a forrásszövegben alkalmazott számozással szerepelnek.

13.2. A minőségi indikátorokról szóló fejezet eredeti irodalma

1. Joint Commission on Accreditation of Healthcare Organizations. Qual. Rev. Bull., 1989; 15, 330-339.

2. Donabedian, A.: Evaluating the quality of medical care. Milbank Q, 1966; 44, 166-203.

3. Hopkins, A.: Measuring the quality of medical care. Royal College of Physicians of London, London, 1990.

4. Johnston, H.N., Narayan, K.M.V, Ruta, D.A.: Development of indicators for quality assurance in public health medicine. Quality in Health Care, 1992, 1, 225-230.

5. Belicza, É., Zékány, Zs.: A minőség fogalmi rendszere az egészségügyben. EMIKK füzetek, 17. sz. füzet, Debrecen. 1998.

6. Belicza, É.: Minőségi indikátorok az egészségügyi ellátásban. LAM, 1999, 9, 60-66.

7. Campbell, S. M., Braspenning, J., Hutchinson, A., Marshall M.: Research methods used in developing and applying quality indicators in primary care. Quality and Safety in Health Care, 2002, 11, 358-364.

8. Brook, R.H., Cleary, P.D.: Quality of health care. Part 2: Measuring quality of care. N. Engl. J. Med., 1996, 335, 966-970.

9. O’Connor, G.T., Plume, S.K., Olmstead, E.M. és mtsai: A regional intervention to improve the hospital mortality associated with coronary artery bypass graft surgery. JAMA, 1996, 275, 841-846.

10. Hannan, E.L., Kilburn, H. Jr, O’Donnel, J.F. és mtsai: Adult open heart surgery in New York State. An analysis of risk factors and hospital mortality rates. JAMA, 1990, 264, 2768-2774.

11. Mayer-Oakes, S.A., Barnes, C.: Developing indicators for the Medicare Quality Indicator System (MQIS): Challenges and lessons learned. Jt. Comm. J. Qual. Improv., 1997; 23, 381-390.

12. Hofer, T.P., Bernstein, S.J., Hayward, R.A., DeMonner, S.: Validating quality indicators for hospital care. Jt. Comm. J. Qual. Improv., 1997, 23, 455-467.

13. Department of Health: National Service Framework for Coronary Heart Disease. Modern Standards & Service Models. Department of Health, London, 2000.

14. Department of Health: Performance Assessment Framework. Quality and Performance in the NHS: NHS Performance Indicators. Department of Health, London, 2000.

15. Greenhalgh, T.: How to Read a Paper. BMJ Publishing Group, London, 1997.

16. Sackett, D.L., Richardson, W.S., Rosenberg, W., Haynes, R.B.: Evidence-based Medicine. How to Practice and Teach EBM. Churchill Livingstone, New York, 1997.

17. Mogyorósy, G., Belicza, É.: A bizonyítékokon alapuló orvoslás a mindennapi orvosi gyakorlatban. Orv. Hetil., 1999, 140, 1173-1177.

18. Dawes, M., Davies, P.T., Gray, A.M. és mtsai: Evidence-Based Practice. A primer for health care professionals. Churchill Livingstone, Edinburgh, 1999.

19. Angaran, D.M.: Selecting, developing, and evaluating indicators. Am. J. Hosp. Pharm., 1991, 48. 1931-1937.

20. Mogyorósy, G., Belicza, É.:Minőségi indikátorok fejlesztése a gyermekkardiológiában. Pediáter 1998, 7, 308-312.

21. Rubin, H.R., Rogers W.H., Kahn K.L. és mtsai: Watching the doctor-watchers: How well do peer review organization methods detect hospital care quality problems? JAMA, 1992, 267, 2349-2354.

22. Hayward, R.A., McMahon, L.F. Jr., Bernard, A.M.: Evaluating the care of general medicine inpatients: How good is implicit review? Ann. Intern. Med., 1993, 118, 550-556.

23. Devesa, S.S., Horm, .JW. és mtsai: Cancer incidence and mortality trends among whites in the United States, 1947-84. J. Natl. Cancer Inst., 1987, 79, 701-70.

24. Bodó, M., Döbrőssy, L.: Szűrővizsgálat a méhnyakrák okozta halálozás csökkentése céljából. In: Gulácsi L: Klinikai kiválóság. Technológiaelemzés az egészségügyben. Springer. Budapest, 1999, pp. 357-361.

25. Belicza É., Balogh Á., Szócska M.: A kórházi ellátás minőségi indikátorai: az akut myocardialis infarctus kezelésének értékelése. Orv. Hetil., 2001, 142, 1103-1109.

26. Belicza É., Takács E., Boncz I.: Indikátorrendszer kialakítása az egészségügyi szolgáltatások értékelésére. Orv. Hetil. 2004, 145, 1567-1572.

27. Mant, J., Hicks, N.: Detecting differences in quality of care: The sensitivity of measures of process and outcome in treating acute myocardial infarction. BMJ, 1995, 311, 793-796.

28. The National Demonstration Project on Quality Improvement in Health Care. Methods and tools in quality improvement: putting theory into action: NDP on QI in health care. Brookline, MA, Harvard Community Health Plan, 1990.

29. Laffel, G., Blumenthal, D.: The case for using quality management science in health care organizations. JAMA, 1989, 262, 2869-2873.

30. Ham, C., Wooley, M.: How does the NHS measure up? Assessing the performance of health authorities. Birmingham: National Association of Health Authorities and Trusts, 1996.

31. Davies, H.T.O., Lampel, J.: Trust in performance indicators? Quality in Health Care, 1998, 7, 159-162.

32. Marshall, M.N., Shekelle P.G., McGlynn, E.A. és mtsai: Can health care quality indicators be transferred between countries? Quality and Safety in Health Care, 2003, 12, 8-12.

13.3. Aktualizáláshoz felhasznált intézményi források

1. World Health Organization. Quality health services és kapcsolódó minőségmérési anyagok. https://www.who.int/health-topics/quality-of-care
2. OECD. Patient-Reported Indicator Surveys PaRIS. https://www.oecd.org/en/about/programmes/patient-reported-indicator-surveys-paris.html
3. Agency for Healthcare Research and Quality. AHRQ Quality Indicators. https://qualityindicators.ahrq.gov/
4. NHS England. Quality and Outcomes Framework guidance for 2026/27. https://www.england.nhs.uk/publication/quality-and-outcomes-framework-guidance-for-2026-27/
5. NHS England. Statistical process control tool. https://www.england.nhs.uk/statistical-process-control-tool/

13.4. A minőségmérési fejezet eredeti végjegyzetei